Erste kommentár Hatalmasat emelkedett tegnap a DAX index és egy huszáros vágással új csúcson zárt. Alapvetően a ciklikus részvényeket vették egész Európában: a bankokat, az autógyártókat vagy...
Hatalmasat emelkedett tegnap a DAX index és egy huszáros vágással új csúcson zárt. Alapvetően a ciklikus részvényeket vették egész Európában: a bankokat, az autógyártókat vagy éppen az olaj részvényeket. Ez folytatódott Amerikában is, ahol az inkább hagyományos iparágakat tömörítő Dow Jones index napon belüli csúcsra tudott emelkedni, miközben az inkább növekedési, technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq elég nagyot esett. Sajnálatos módon ebből a magyar piac kimaradt, kivéve a MOL-t. Ugyanakkor a piac zárása után egy nagyobb tulajdonos könyvépítéses módszerrel 9 millió részvényt adott el valahol a tegnapi záróár és 2.185 forint között. Ennek is köszönhető a részvény ma reggeli, technicista szemmel nézve átmentinek tűnő gyengélkedése.
Visszatérve a DAX-ra, fontos azt megjegyezni, hogy a tegnapi határozott mozgás úgy következett be, hogy közben az MACD vételi jelzést adott. Ha a mai napon illetve az elkövetkező napokban megerősíti a kitörést, azaz nem esik vissza a korábbi sávba, ami ebben az esetben gyakorlatilag a 14.200 pontot jelenti, akkor egy hosszabbtávú nagyobb emelkedési hullám első lépését láthattuk.
Vegyes kereskedéssel indult a hét Amerikában. A Dow Jones Industrial Average napon belül új csúcsra emelkedett és 1% pluszban zárt. Az érem másik oldalán a Nasdaq Composite 2,4%-ot csökkent, amivel már több 10%-os veszteséget szenvedett februári rekord értékétől számítva.
Az eltérő teljesítmény egyik legfontosabb tényezője a vírus sikeres visszaszorítása. A napi új megbetegedések számának 7 napos mozgóátlaga 60 ezer alá esett Amerikában, amire október óta nem volt példa. A CDC statisztikái alapján a 65 felettiek 59%-a már legalább egy oltáson túlesett, a napi oltások száma pedig elérte a 2 milliót. A visszahúzódó fertőzés és a sikeres oltási kampány következtében a kórházi ápoltak száma 66%-kal csökkent a januári rekordról. Ezen trendeknek köszönhetően egyre nagyobb lendülettel folytatódik a gazdaság újranyitása, ma már bizonyos előírások betartása mellett mind az 50 államban nyitva lehetnek az éttermek.
Vegyes kereskedéssel folytatódik a hét Ázsiában. A Nikkei 225 1%-ot emelkedik, a Hang Seng index változatlan, a CSI 300 pedig ismét súlyos veszteséget, 2,2%-os mínuszt mutat a nap végéhez közeledve.
Februárban 9,6%-kal emelkedett év per év alapon a japán M2 pénzkínálat. Az elemzők 9,5%-ra számítottak, januárban pedig 9,4% volt a növekedés mértéke. Ilyen erős likviditásbővülésre utoljára 1990-ben, a 80-as évek ingatlan és részvénypiaci buborékának végén volt példa.
Az amerikai határidős indexek pluszban, míg az európaiak mínuszban voltak ma reggel.
Piaci hírek szerint tegnap zárás után egy befektető 9 millió részvényt adott könyvépítéses módszerrel. Beszéltünk a céggel, de nem tudták megmondani, hogy ki lehet a befektető. Valószínűleg egy külföldi pénzügyi csoportról van szó, aki 1,1%-os csomagot adott el így.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.