Erste kommentár A MOL ma reggel jelentette meg az igazgatóság által jóváhagyott stratégiát, ami a 2030-ig tartó transzformációs tervet tartalmazza nagyvonalakban. Ez alapján a cég a finomítói üzletet...
A MOL ma reggel jelentette meg az igazgatóság által jóváhagyott stratégiát, ami a 2030-ig tartó transzformációs tervet tartalmazza nagyvonalakban. Ez alapján a cég a finomítói üzletet egyre inkább a petrolkémiának rendeli majd alá, amit tovább fejleszt. Az üzemanyagtöltő állomások egyre inkább kiskereskedelmi egységek (is) lesznek. S a cég a digitális forradalomból is kiveszi a részét, miközben egyre inkább a karbonsemlegességre fókuszál. Így a 3,5 milliárd dollárnyi tervezett beruházási összegből 2025-ig 1 milliárd dollárt már olyan fejlesztésekbe tesz, amik ezt a célt szolgálják. Mindeközben az idénre tervezett 2,3 milliárd dolláros EBITDA-t 2,6 milliárd dollárra növelik. Az osztalék 100 forint körül alakulhat, és nem zárják ki a saját részvény vásárlások lehetőségét sem. Valószínűleg többet megtudhatunk majd a ma 10 és 15 óra között tartott befektetői napot követően.
Mindeközben az USA-ban a Fed részéről még nem érkezett el a transzformáció ideje. Borítékolni lehetett, hogy a Biden-féle 1.900 milliárd dolláros élénkítő csomag valószínűsíthető hétvégi képviselőházi elfogadása előtt Jerome Powell nem fog a potenciális mennyiségi lazítás visszafogásáról beszélni a meghallgatásán, s ez így is történt. Szerintünk más lesz a helyzet néhány hét vagy hónap múlva, amikor már nemcsak elfogadták a csomagot, de akár már annak inflációs hatásai is érzékelhetők lesznek.
A ma reggeli órákban emelkedik a DAX és a BUX is. A DAX index esetében a rövid indikátorok már tegnap is emelkedést jeleztek előre, ennek ellenére meglepetésre egy komolyabb esés alakult ki a nap elején, amit a nap végére jelentős részben sikerült ledolgozni. Így most megint inkább felfelé áll a zászló az indikátorok tekintetében.
Volatilis napon van túl az amerikai részvénypiac. A Nasdaq Composite index 0,5%-os mínuszban zárt, a kereskedés első órájában azonban még 3,9%-os veszteséget mutatott. Az S&P 500 index végül 0,1%-os pluszban zárt.
A nap meghatározó eseménye Jerome Powell szenátusi meghallgatása volt. A meglehetősen tiszta gazdasági jövőkép, az extrém fiskális lazítás és az emelkedő inflációs nyomás ellenére a jegybankelnök továbbra sem hajlandó még csak utalni sem a szigorításra. Beszéde ellenére a szigorítás kezdetét elsősorban a gazdasági kilátások fogják meghatározni, így rendkívül gyors növekedés és tartós inflációs nyomás esetén az sincs kizárva, hogy jövőre kamatemeléseket fogunk látni. Ennek a túlhevülő gazdaságnak a kockázatát árazza az amerikai kötvénypiac is. Powell beszéde ellenére a 30 éves állampapír árfolyama újabb mínuszban zárt tegnap.
A chiphiány enyhítésére Biden a következő napokban újabb elnöki rendeletet írhat alá, ami a belföldi gyártás felgyorsítását segítené elő.
Masszív csökkenéssel folytatódik a hét Ázsiában. A Nikkei 225, a Hang Seng és CSI 300 indexek 1,6%, 2,9% és 2,3%-os csökkenést mutatnak a nap végéhez közeledve.
A japán jegybank által összeállított jen index 13 hónapos mélypontra esett a világ vezetői devizáival szemben. Ez elsősorban az úgynevezett „carry trade” fellángolásával magyarázható, ahol az alacsony hozamú devizákból a magas hozamú alternatívákba áramlik a spekulatív tőke. Ennek megfelelően idén a G10 devizák közül a japán jen és a svájci frank teljesítenek a leggyengébben.
Alapvetően negatív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel, egyedül a DAX volt minimális pluszban.
A MOL Igazgatósága új stratégiai célkitűzéseket fogalmazott meg 2030-ra, mely a következő fő elemeket tartalmazza:
A meglévő üzleti stratégia átalakítása, melynek a célja, hogy a csökkenő üzemanyag keresletnek és a környezeti kihívásoknak megfeleljen a vállalat.
Befektetések új üzletekbe, hogy a MOL az alacsony karbonkibocsátású, magas újrahasznosítási arányt képviselő energiagazdálkodás része legyen.
2030-ig jelentős széndioxid kibocsátás csökkenés elérése, ami összhangban van az EU 2050-es nettó karbonsemlegesség célkitűzéseivel.
Fenntartható keretek kialakítása, ami négy pilléren nyugszik: közösség és emberek, biztonság és egészség, átláthatóság és integritás, környezet és klíma.
A kutatás-termelés divízió átépítése egy hatékony, fenntartható, vegyiparra épülő üzletággá. Európa legmagasabb minőségű vegyipari cégei közé kerülés.
A fogyasztói szolgáltatások üzletág digitálisan vezérelt kiskereskedelemmé való transzformációja, mely komplex mobilitási szolgáltatásokat nyújt és magasabb nyereséget termel 2030-ra.
A 2021-2025 közti pénzügyi keretek kialakítása, ami lehetővé teszik az átalakítás finanszírozását. A MOL stabil részvényesi kompenzációra és erős mérlegre törekszik.
Véleményünk: A MOL számára is egyre nagyobb kihívás a klímavédelem és a tradicionális üzemanyagok iránti keresletcsökkenés, ami rákényszeríti a vállalatokat az új energetikai és vegyipari megoldások használatára. A MOL ezért a nagy európai integrált olajcégekhez hasonlóan olyan stratégiába kezd, hogy megfeleljen ezeknek az új követelményeknek. A cég saját készpénztermelő képessége nyújt erre fedezetet, de ez azt is jelenti, hogy a MOL osztalékfizető képessége romlik. A cég ma 10 és 15 óra között tart online elemzői találkozót, ahol ennek a folyamatnak a részleteit ismertetik.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.