Erste kommentár A hétvégén beköltöztek a varjak a városba, szép nagy csapatokban. Ez pedig a biztos jele szokott lenni a tél kezdetének, a hidegebb, szárazabb időjárásnak, ami a meteorológusok szerint a hét...
A hétvégén beköltöztek a varjak a városba, szép nagy csapatokban. Ez pedig a biztos jele szokott lenni a tél kezdetének, a hidegebb, szárazabb időjárásnak, ami a meteorológusok szerint a hét végére meg is érkezik. A szárazabb idő pedig inkább az embereknek és kevésbé a vírusnak kedvez, hiszen így kevesebb nagyméretű részecske lesz a levegőben, amin utazni szokott a vírus, azaz a fertőzékenysége remélhetőleg csökkenni fog. Miközben az osztrákok tovább szigorítanak az általános iskolák, plázák, stb. bezárásával, addig a cseheknél – ahol a bezárásokat még október közepén megtették – szerdán az általános iskolák újraindításával megkezdődik a nyitás. A bezárásoknak köszönhetően ugyanis meglepően gyorsan csökken az új megbetegedések száma. A 15 ezer fölötti esteszám mostanra néhány ezerre csökkent Csehországban. A hétvégén például már 2 ezer fő alatti esetszámot mértek, ami szeptember közepi értéknek felel meg. Ez pedig bizakodással tölthet el bennünket és a sógorokat is. Nevezetesen, hogy kellő szigorral, akár egy hónap alatt is lehet drasztikusan csökkenteni az esetek számán, s így viszonylag hamar elkezdhet normalizálódni az élet. Az USA-ban pedig annak lehet örülni, hogy decemberben már 20 millió embert, januárban 25-30 milliót, s a következő hónapokban egyre több embert olthatnak be a védőoltásokkal. Ez azt sugallja, hogy a 330 millió embert elvileg néhány hónap alatt végigolthatják, azaz akár már tavasz végére leszámolhatnak a vírussal. Ennek a piacok is örülnek. Az amerikai határidők a pozitív tartományban vannak, a DAX pedig határozott emelkedéssel kezdte a napot a 13.000 és 13.300 pontos sávon beül, amelyet a „nagy ugrást” követően, a Pfizer bejelentés után alakított ki. A nemzetközi jó hangulat szárnyán a BUX is emelkedik.
Erős teljesítménnyel zárult a hét Amerikában. A Dow Jones Industrial Average és az S&P 500 Index 1,4%, a Nasdaq Composite Index pedig 1,0%-os emelkedést produkált a hét utolsó kereskedési napján.
Péntek este piaczárás után sajtótájékoztatót tartott az amerikai kormány vakcináért felelős akciócsoportja. Az „Operation Warp Speed” vezetője, Dr. Moncef Slaoui bejelentette, hogy amennyiben jóváhagyást kap a Pfizer terméke, akkor a tervek szerint idén decemberben megközelítőleg 20 millió amerikai számára válik elérhetővé a koronavírus elleni védőoltás. Januártól havi 25-30 millió dózist terveznek elérhetővé tenni, ami február-március körül tovább emelkedhet, ahogy egyre több oltóanyag kerül jóváhagyásra.
Pozitív teljesítménnyel indul a hét Ázsiában. A Nikkei 225, a Hang Seng, és CSI 300 index 2,1%, 0,5%, és 0,6%-os emelkedést mutatnak a kereskedés végéhez közeledve.
15 ország, köztük Kína, Japán, Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland és még 10 további délkelet-ázsiai ország 8 évnyi hosszú tárgyalás után aláírta a Regional Comprehensive Economic Partnership, röviden RCEP kereskedelmi megállapodást. A kereskedelmi egyezmény a világ népességének és gazdaságának nagyjából harmadát fedi le, és jelentős győzelmet hozott Kínának, akinek a befolyása így tovább nő a régióban. A japán kormány szerint a kereskedett árucikkek 91%-a vámmentessé válik az RCEP-nek köszönhetően.
Tovább javult a kínai gazdaság teljesítménye. Az ipari termelés év per év alapon 6,9%-kal emelkedett októberben, ami megegyezik a szeptemberi növekedéssel és meghaladja az elemzők által várt 6,7%-os értéket. A kiskereskedelmi fogyasztás 3,3%-ról 4,3%-ra gyorsult, az elemzők azonban 5,0%-ot vártak.
Pozitív hangulat uralkodott a főbb amerikai és európai határidős piacokon ma reggel.
A MOL 300.000 darab „A” sorozatú saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 1.879,8 forintos átlagáron november 13-án. A tranzakciót követően a MOL 55.688.250 darab „A” sorozatú és 578 darab „C” sorozatú papírt birtokol. A MOL a program kezdete óta 3.239.778 darab saját részvényt vett, ami a teljes alaptőke 0.36%-a.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.