Erste kommentár Tegnap az alelnökjelöltek vitája sokkal jobban sikerült és sokkal szakmaibb volt, mint korábban az elnökjelöltek vitája, így nőtt Biden előnye. Sőt, a legutóbbi felmérések szerint a demokraták...
Tegnap az alelnökjelöltek vitája sokkal jobban sikerült és sokkal szakmaibb volt, mint korábban az elnökjelöltek vitája, így nőtt Biden előnye. Sőt, a legutóbbi felmérések szerint a demokraták vinnék az alsó- (most is az övék) és a felsőházat is, mint 2008-ban Obama megválasztásakor. Ez pedig elég nagy mozgásteret adna nekik a törvényalkotásban. Ugyanakkor az sem elhanyagolható tény, hogy egy fölényes demokrata győzelem esetén nehéz megkérdőjelezni az eredményt, ami csökkenti a bizonytalanságot. Így annak ellenére is emelkedtek a részvények, hogy a demokraták pont a minap lengették be a nagy technológiai cégekre vonatkozó feldarabolási tervüket.
Ma megnyugodhattunk. Ahogy véget ért a szezon, visszaestek a szállás és szolgáltatás árak, és az infláció 3,4 százalékra mérséklődött, a maginfláció pedig 4 százalék lett. Erre a forint erősödéssel reagált, ami „ceteris paribus” tovább csökkentheti az inflációt az importált infláción keresztül.
Tegnap a Richter egy PR közleményben jelezte, hogy egy K+F projekt keretében tud gyártani Remdesivirt. A 3.000 adag gyógyszert a magyar kormány vezette konzorcium számára gyártották le klinikai kísérleti kutatásokhoz. Az öt hónapos kutatás költségeit a kormány fedezte, és a Richter ingyen bocsátotta a készítményt a konzorcium rendelkezésére, eddig 260 adagot adtak át. Egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy a konzorciumnak, vagy a magyar államnak van-e megállapodása a Gilead-dal, de mivel a Gilead nem tud elég gyógyszert szállítani az EU-nak, ezért azt gondoljuk, hogy a hírnek köszönhetően akár még licenc megállapodás is születhet a Richter általi gyártásra.
Az amerikai jó hangulat ragadós, így a DAX és a BUX is emelkedéssel kezdte a mai napot. Ugyanakkor a DAX napközben fordulatot produkálhat, legalábbis a rövid, napon belüli indikátorok alapján.
Komoly emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow és a Nasdaq 1,9%-kal, az S&P500 1,7%-kal került feljebb.
Az Eli Lilly-t követően a Regeneron Pharmceuticals is benyújtotta az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelethez soron kívüli engedélyezési kérelmét a koronavírus elleni monoklonális antitest terápiájára. Donald Trumpot többek között ezzel a kísérleti terápiával is kezelték, amit ezt követően Twitteren komolyan méltatott. A cég megegyezett az amerikai kormánnyal, hogy amennyiben megkapná az engedélyt, kezdetben önköltségi áron adná a kezelést.
Nem hozott érdemi újdonságot a Fed tegnap megjelent jegyzőkönyve a legutóbbi kamatdöntő ülésről. A jegybankárok szerint a gazdaság és az infláció sokkal gyorsabban pattant vissza, mint amire ők számítottak, de ezzel együtt is további fiskális stimulust sürgetnek. Az eszközvásárlási programról a következő ülésen (november 4-5.) terveznek részletesen beszélni.
Nyitott lenne Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi vezetője arra, hogy a légitársaságoknak egy külön fiskális csomag keretében adjon segítséget. Ezzel ők lehetnének egyelőre az egyetlen szektor, ahova a választások előtt újabb stimulus érkezik.
Sokkal színvonalasabb vitát hozott az alelnökök vitája tegnap az USA-ban, amit az első felmérések szerint a demokraták jelöltje, Kamala Harris nyert meg.
400 millió dolláros (részvényenként 20 cent) bírságot kapott a Citigroup, mert a hastóságok továbbra sem találták megfelelőnek a bank kockázatkezelési rendszerét. Emellett nagyobb akvizíciók előtt a szabályozó hatóságok engedélyére is szüksége lesz. Korábban már napvilágot látott, hogy szankcionálhatják a bankot emiatt, így ez nem érte meglepetésként a piacot.
Vegyes kereskedéssel folytatódik a hét Ázsiában. A Nikkei 225 index 1,0%-os emelkedést, a Hang Seng pedig 0,7%-os csökkenést mutat a nap végéhez közeledve. A kínai tőzsde nemzeti ünnep miatt zárva tart, a kereskedés pénteken folytatódik.
A beiktatását követő első napon Japán új miniszterelnöke, Yoshihide Suga kampány tanácsadójával reggelizett. Az esemény spekulációt indított, miszerint már jövő tavasszal sor kerülhet az októberben amúgy is esedékes alsóházi népszavazásra. Japánban az elnököt és a kabinetet az alsóház választja, így kormányváltásra négyévente, az alsóházi népszavazáskor kerül sor. Suga jelenleg rendkívül magas, 70%-os népszerűséget élvez, ami miatt indokolt lehet az előrehozott választás. Ugyanakkor nagy kockázatot nem vállal az új kabinet, ugyanis 1948 óta 6 év kivételével végig a liberális demokrata párt volt hatalmon.
Az amerikai és az európai határidős piacokon is pozitív hangulat uralkodott ma reggel.
Csányi Sándor egy interjúban elmondta, hogy az OTP két lehetséges felvásárlási célpontot is vizsgál, ezek közül az egyik egy ázsiai bank. Már meg is kezdték az átvilágítást. Az elmúlt években az OTP folyamatosan vizsgálta a lehetőségeket, egy ázsiai pénzintézet megvételével új piacra lépnének be. A hír semleges.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.