Erste kommentár Miközben a beszerzési menedzser indexek vagy éppen a Zew index komoly javulást mutat és a „V” alakú recesszióból való kilábalást sugallja, addig a romló járványügyi helyzet...
Miközben a beszerzési menedzser indexek vagy éppen a Zew index komoly javulást mutat és a „V” alakú recesszióból való kilábalást sugallja, addig a romló járványügyi helyzet óvatosságra késztet bennünket. Mindeközben a BofA szeptemberi felmérése, ami épp a nagyobb esések közepette született, inkább vételi kedvet mutat, ráadásul jelentős technológiai fókusszal, miközben az alapkezelőknél a készpénzállomány tovább növekedett 4,6-ról 4,8 százalékra. Azaz rendelkezésre áll a pénz is a háborúhoz. Mindeközben, ha a jövő évi eredményekkel számított P/E rátákat nézzük, akkor a DAX és az S&P500 mintegy 40 százalékkel van a sokéves átlagos értékeltség fölött, míg a Nasdaq inkább 50 százalékkal van fölötte. A magyar piac pedig alatta van, s még ehhez sikerül néha jó nagyokat is esnie (lásd tegnap). Persze ha az amerikai 10 éves hozamra nézünk, akkor az a 3 százalék környéki „szokásos” érték helyett inkább 1 százalék alatt tartózkodik. Ez azt sugallja, hogy a tőkeköltség inkább 5 százalék körül van most, mint a szokásosnak mondható 7,5 százalék környékén. Ez pedig „ceteris paribus” 50 százalékkal magasabb P/E értékeltséget is jelent. Persze ez akkor igaz, ha (i) az alacsony hosszú hozam sokáig így marad, és (ii) a növekedési kilátások nem változtak számottevően. Szerintünk egyik sem igaz, hiszen jövőre, mikor megindul a növekedés (ami be van árazva) valószínűleg a hozamok is emelkedni fognak. Mindenesetre a mai Fed ülés után többet tudhatunk majd erről is.
A mai napon oldalazással, kis emelkedéssel kezdtek az európai piacok, így a DAX és a BUX is. Ugyan a BUX szerintünk méltánytalanul esett nagyot, de ettől függetlenül nem tud magára találni. A DAX pedig akár még tovább is emelkedhetne a technikai kép alapján.
Vegyesen zárták a tegnapi kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Nasdaq 1,2%-kal, az S&P500 0,5%-kal emelkedett, a Dow stagnált.
Továbbra is profitál a koronavírus miatt megnövekedett online rendelésekből a FedEx. A gazdasági első negyedévben 19,3 milliárd dolláros árbevételt ért el a cég a várt 17,6 milliárd dollárral szemben, ami 13%-os növekedés volt év/év alapon. Ezen 4,87 dolláros tisztított EPS-t értek el a várt 2,69 dollárral szemben. Ez a magasabb árbevétel mellett a magasabb marzsoknak is köszönhető volt, amit a megnövekedett kereslet miatti magasabb árakkal tudott realizálni a cég. A kedvező hírekre 8%-kal emelkedett piaczárás után az árfolyam.
Az Apple lerántotta a leplet az új Apple Watch-ról és a pár módosításon átesett iPad Air-ről, ami mellett az új szolgáltatáscsomagjairól is részleteket közölt. Az új Apple Watch erősebb processzorral rendelkezik, ami mellett véroxigénszintet is tud mérni. Emellett egy olcsóbb, Apple Watch SE-re keresztelt okosórát is bemutatott a cég. A szolgáltatáscsomagokat illetően már korábban lehetett tudni, hogy mire készül a cég, most megtudhattuk a konkrétumokat, hogy milyen előfizetéseket raknak egy csomagba, amik ezáltal összességében olcsóbbak lesznek.
Az ügyhöz közel álló források szerint az Oracle kisebbségi tulajdonos lesz majd a ByteDance által létrehozni tervezett TikTok Global-ban, hasonlóan egy-két másik nagyobb amerikai befektetőhöz. Kína a források szerint támogatná ezt a verziót.
A korábban vártnál gyengébb nettó kamatbevételre számít a J.P. Morgan és a Bank of America a harmadik negyedévben, miután a továbbra is alacsony kamatkörnyezethez relatíve visszafogott hitelfelvételi kedv is párosul. Ezt kompenzálhatja a kereskedési bevételek relatíve jó teljesítménye.
Pozitív hírek érkeztek a Pfizer és BioNTech által fejlesztett vakcináról. Azt követően, hogy a harmadik fázisú kísérlet keretében már 12 ezren megkapták a vakcinából a második dózist is, eddig semmilyen komolyabb egészségügyi mellékhatáról nem számoltak be a kísérlet vezetői. A kísérletbe összesen 44 ezer embert szeretnének bevonni, ebből eddig 30 ezret sikerült.
Az ügyhöz közel álló források szerint versenyellenes vizsgálatot tervez indítani a Facebook-kal szemben az Amerikai Kereskedelmi Bizottság a közösségi médiaalkalmazás domináns piaci pozíciójával való visszaélés miatt. A források szerint a vizsgálat 2020 végén indulna hivatalosan. A hírre a Facebook árfolyama 1,6%-ot esett piaczárás után.
Gyenge teljesítményt mutatnak az ázsiai piacok. A Nikkei 225 index gyakorlatilag változatlan, a Hang Seng index 0,2%-ot csökken, a CSI 300 index pedig 0,7%-os esést mutat a nap végéhez közeledve.
Ahogy várható volt, a japán parlament Yoshihide Suga-t választotta az ország új miniszterelnökének. Suga Shinzo Abe korábbi jobbkezeként folytatni tervezi elődje gazdasági és külpolitikáját.
Továbbra is gyenge a japán külkereskedelem. Az export augusztusban év per év alapon 14,8%-kal csökkent, ami javulás a júliusi 19%-os csökkenéshez képest és meghaladta az elemzői várakozásokat. Az import 20,8%-ot esett 2019 augusztusához viszonyítva és alulmúlta az elemzők által várt 17,8%-ot. Az előző hónapban 22,3%-kal csökkent a japán import.
Az amerikai határidős indexek a pozitív, az európaiak a negatív tartományban voltak ma reggel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.