Erste Reggeli
Megint a technológia...
Megint a technológia vezette az esését, de a nyersanyag-kapcsolt és kommunikációs cégek is a célkeresztben voltak, miközben általános...
Maradt a hivatalos forgatókönyv
A DAX végül is nem csinált testcselt. Szépen visszatesztelte a nyakvonalat, majd délnek vette az irányt, és tegnap réssel esett. Ebben jelentős szerepet...
Akcióban a kínai döntéshozók
Ma reggel gyengébb harmadik negyedéves GDP adatot közölt Kína, mint amit a piac várt. Ugyanis a várt 6,6 százalékkal szemben csak 6,5 százalékkal...
Újabb bankot venne az OTP?
A szerb Vecernje Novosti szerint az OTP lehet a befutó a SocGen szerbiai egységének megvásárlására. Ez egy erős, 20 százalék körüli...
Eddig azt gondoltuk…
Eddig azt gondoltuk, hogy a közelgő emelkedés csak átmenti lesz, s a korábban indult korrekció folytatódni fog még az elkövetkező hetekben. Ezt az az...
Bye-bye lakástakarék
Megszüntetik a lakástakarékpénztárban történő megtakarításra az állami támogatást, amely a törvény...
Barát vagy ellenség?
Az eltűnt, s valószínűleg meggyilkolt szaúdi újságíró miatt komoly feszültség alakult ki Szaúd-Arábia és az USA között. Ugyanis...
Nagy öntés után jelentős emelkedés
Tegnap még tovább öntötték a részvényeket Európában és az USA-ban is. Ugyanakkor az IT már felülteljesítő volt, ami az ázsiai...
Szinte mindenhol az IT-t adták
Szinte mindenhol az IT cégeket adták a tegnapi napon, de a közmű cégeket sem kímélték. Mindezt annak ellenére, hogy a hozamemelkedés már...
Független és nem független berendezkedések
Donald Trump ismét kirohant a Fed kamatemelései ellen. Túl gyorsnak nevezte azt, ami szerinte rossz a gazdaságnak. Bár átmenetileg a hozamemelkedés és a...
Meddig tart még?
2016 júliusát követően először vágott globális növekedési kilátásain az IMF, miután szokásos októberi felülvizsgálata...
Megerősítettük vételi ajánlásunkat az OTP-re
A ma reggel publikált bankszektor elemzésünkben megerősítettük vételi ajánlásunkat az OTP-re, a tizenkét hónapos célárat pedig a...
Egyedi történetek mozgatják a piacokat
Nagyot emelkedett az amerikai 10 éves hozam az NAPM 1997 óta nem látott magasságba történő emelkedése után, amit a Fed elnök „bullish” beszéde...
Csökkentettük Magyar Telekom célárunkat
Ma reggeli távközlési szektor elemzésünkben csökkentettük a Magyar Telekomra vonatkozó célárunkat. A korrabi 450 forintról 390 forintra vittük le...
Szeretjük a régiót
Ma reggel publikált negyedéves stratégiánk alapján szeretjük Közép-Kelet Európát. A régióban is fellelhető politikai bizonytalanságok...