Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Előbújtak a medvék

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2020. április 28.   09:27

Erste kommentár Az egyik híresen medve elemző illetve elemző ház, a Rosenberg Research szerint az amerikai gazdaság a második negyedévben 30 százalékkal fog esni és a fogyasztói árak öt negyedéven át fognak...

Erste kommentár

Az egyik híresen medve elemző illetve elemző ház, a Rosenberg Research szerint az amerikai gazdaság a második negyedévben 30 százalékkal fog esni és a fogyasztói árak öt negyedéven át fognak csökkenni, azaz komoly defláció lesz az amerikai gazdaságban a 14 százalék körüli munkanélküliségnek köszönhetően. A piac pedig represszióban van, mert nem vesz erről tudomást, de az igazság pillanata el fog jönni, és az S&P500 2.000 pontra fog esni. Még a pozitív forgatókönyvben is esést vár 2.500 pontra. Annyi igazság van az elképzelésében, hogy ha nem jön védőoltás vagy valamiféle gyógyszeres kezelés belátható időn belül, akkor csakugyan nem fenntarthatók a jelenlegi piaci árak, mint ahogy erről tegnap mi is írtunk az árazások kapcsán. Ugyanakkor a piac egyelőre továbbra is hisz a járvány leküzdésben, de a tegnapi emelkedést követően ma inkább stagnálás várható. Az olajár is negatívan hat, ugyanis hatalmasat esett amiatt, hogy egy nagyobb, tőzsdén kereskedett alap (ETF) inkább most kiszórja a kontraktusokat, hogy később ne kerüljön olyan bajba, mint amit a májusi kontraktus lejáratánál láthattunk. Ez pedig nyilván nyomást helyezhet az olajrészvénykere is.


Az MNB ma tartja kamatmeghatározó ülését, ahol a kamaton nagy valószínűséggel nem változtatnak, de döntenek a mennyiségi lazításról, a magyar QE részleteiről.

Texas a kísérleti nyúl

Emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow és az S&P500 1,5%-kal, a Nasdaq 1,1%-kal került feljebb.


A hét elején több amerikai államban is elkezdték feloldani a gazdasági korlátozásokat. Sőt, Texasban, az USA második legnépesebb államában péntektől 25%-os kapacitás mellett kinyithatnak a kiskereskedelmi üzletek, az éttermek, az áruházak, a mozik, a múzeumok és a könyvtárak is. Így most sokan figyelik árgus szemekkel Texast, hogy miként sikerül az újranyitás közepette megfékezni a koronavírus újbóli fellángolását. Texas mellett Georgia-ban, Oklahoma-ban és Dél-Karolinában is lazítanak a korlátozásokon.


Tovább igyekszik növelni tesztelési kapacitásait az USA annak érdekében, hogy minél hatékonyabban lehessen újranyitni a gazdaságot a koronavírus okozta sokkot követően. A Fehér Házhoz közeli információk szerint minden államnak legalább annyi teszt áll rendelkezésére, hogy a lakosság 2%-át le tudja tesztelni. Ezeket a kapacitásokat igyekszik folyamatosan tovább növelni az állam.


A Fehér Ház egyik gazdasági tanácsadója, Kevin Hassett szerint egy újabb átfogó stimulusra lesz szükség az USA-ban, ugyanis e nélkül valószínűleg nem volna lehetséges egy gyors visszapattanás a gazdasági aktivitásban.


Azt követően, hogy a héten elindult az újabb kisvállalkozásokat segítő, bértámogatást nyújtó állami program az USA-ban, az ezt koordináló rendszerek rögtön lefagytak a túlterheltség miatt.


A Fed kiszélesítette az államoknak és önkormányzatoknak szánt 500 milliárd dolláros hitelkeretet. Ezzel az amerikai megyék immáron 500 ezer főtől, míg a városok 250 ezer főtől vehetik igénybe ezt a programot.


Ma kezdődik a Fed kétnapos kamatdöntő ülése.

Még nem tértek vissza a kínai turisták Makaóba

Vegyesen teljesítettek az ázsiai részvényindexek. A Hang Seng 0,7%-ot emelkedett, míg a Nikkei és a Shanghai index is 0,1%-ot csökkent.


Bár a kínai gazdaság fokozatosan kezd magához térni a korlátozások feloldását követően, azonban a Bloomberg elemzői konszenzusa szerint a makaói kaszinók bevétele áprilisban 94%-kal maradhatott el a tavalyi értéktől.


A korábbi találgatásokat követően úgy tűnik, hogy Kim Dzsongun életben van. Ezt erősítette meg a dél-koreai nemzetbiztonsági főtanácsadó mellett Donald Trump tegnapi nyilatkozata is.


A japán miniszterelnök szerint hamarosan (valószínűleg 1 hónapon belül) jóváhagyhatják Japánban a Gilead Sciences remdesivir készítményét a COVID-19 betegség kezelésére. A remdesivir kezdetek óta az egyik legígéretesebb készítmény, azonban hatékonyságáról és az esetleges mellékhatásairól komoly viták folynak.

Határidős piacok

Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel.

Richter közgyűlés

A Richter igazgatósága ma dönt a közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekben. A menedzsment osztalékjavaslata 63 forint részvényenként. A részvények legalább 1-%-át birtokló tulajdonosok kérhetik a meghozott határozatok utólagos közgyűlési jóváhagyását. Erre az éves beszámoló és az osztalék esetében május 31-ig van lehetőség, minden más kérdésben a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben