Erste kommentár Örülnek a piacok továbbra is. A csökkenő új esetszám sok európai országban arra készteti a döntéshozókat, hogy azon spekuláljanak, hogy mikor induljon újra az élet. Sok esetben már a...
Örülnek a piacok továbbra is. A csökkenő új esetszám sok európai országban arra készteti a döntéshozókat, hogy azon spekuláljanak, hogy mikor induljon újra az élet. Sok esetben már a húsvérti ünnepek után elkezdenék normalizálni az életet. Dániában például az iskolákat is újranyitnák. Ez viszont kicsit túlzó elgondolásnak tűnik, hiszen az óvatlanság, a túl korán feloldott „szankciók” a járvány kiújulását hozhatja magával. Kínában február 4-én volt a megbetegedések tetőzése, majd március elején kezdték el feloldani a szankciókat (1 hónap!!!), és az élet csak néhány hét múlva térhet vissza a normális kerékvágásba. Szóval innen még nem hetek, hanem inkább hónapok vannak hátra ahhoz, hogy normalizálódjon a helyzet. Viszont látszik az alagút vége. S ha nyárra jelentősen javul a helyzet, akkor kisebb gazdasági károkkal kell számolnunk, és a piacok is túlreagálták ezt az egészet. Így nem meglepő az erőteljes emelkedés.
Itthon újabb részleteket tudhattunk meg a járvány-ellenes gazdasági csomagról. A legfontosabb, hogy bérkiegészítő támogatást ad az állam, s lesz 2.000 milliárd forint értékben hitelgarancia is. Ma ülést tart az MNB, és ugyan nem kamatmeghatározót, de fontos bejelentésre számíthatunk a gazdasági védekezés frontján. Egy „járvány NHP”-ra számítunk, amely a 2.000 milliárd forintos hitelgaranciához tartozna. Kérdés, hogy van-e más is a csomagban. Kíváncsian várjuk a 14 órát, amikor többet megtudhatunk.
A DAX és a BUX is emelkedik ma. A BUX tegnap és ma is lemaradó, ami szerintünk nem kellene, hogy így legyen, mert az egyik legalulértékeltebbnek tűnő index.
Igen komoly emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, miután a befektetők elkezdtek bizakodni, hogy a szigorú karantén hatékony lehet a koronavírus megfékezésében Európában ás USA-ban is. Az S&P500 7%-kal, a Nasdaq 7,3%-kal, a Dow 7,7%-kal került feljebb.
Donald Trump tegnapi közleménye szerint azt szeretné, ha már április 30-ával lehetne enyhíteni a kijárási korlátozásokon az USA-ban. Dr. Fauci, az USA járványügyi kérdésekben felelős vezetője ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ha az USA el is kezd lazítani a korlátozásokon, az mindenképpen fokozatos lesz. New York-ban, a járvány jelenleg legkomolyabb gócpontjában immáron második napja mutat nagyjából stagnálást az új halálesetek száma, ami talán enyhe reményre ad okot.
Az ügyhöz közel álló források szerint nagyjából 1.000 milliárd dollárra rúghat a következő fiskális stimulus, amit az Amerikai Kongresszus készít elő a gazdaság további megsegítésére. A Képviselőház elnöke, Nancy Pelosi szerint ez a csomag főként a hétköznapi emberekre fókuszálhat, újabb direkt utalások, megemelt munkanélküli segély, élelmiszer támogatások és munkahely megőrzését szolgáló támogatások formájában.
Új programon dolgozik az IMF, ami azoknak az országoknak segíthet egy rövidlejáratú hitel keretében dollárlikviditáshoz jutni, amelyek megfelelő mennyiségű amerikai állampapír hiányában nem tudnak az általuk kívánt mértékben részt venni a Fed által kínált devizaswap-ügyletekben.
Április 8-án átmenetileg bezárja utolsó gyárának a kapuit is a Boeing, mivel a koronavírus miatti leállások a légiközlekedésben egyelőre teljesen ellehetetlenítik az iparágat.
Folytatták a tegnapi emelkedést az ázsiai részvényindexek: a Nikkei és a Hang Seng is 0,9%-ot emelkedett. A tegnap zárva tartó Shanghai index pedig mai 2%-os emelkedésével igyekezett behozni tegnapi lemaradását.
A japán állam összesen 154 milliárd dollárral toldotta meg az eddigi költségvetést a járvány gazdasági hatásainak kezelése érdekében. Az összeget államkötvény kibocsátáson keresztül teremtik elő. A intézkedés részeként támogatást kapnak a bajba jutott háztartások és kisvállalkozások is. A mostani kiegészítéssel a teljes élénkítő csomag már csaknem 1.000 milliárd dollárra, a japán GDP 20%-ára rúg.
Az ausztrál jegybank a várakozásoknak megfelelően 0,25%-on tartotta az alapkamatot.
Január óta a tegnapi volt az első nap Kínában, hogy nem követelt halálos áldozatot a COVID19. Az aktív esetek száma is tovább csökkent, már csak 1.200 aktív esetet tartanak nyilván a csúcson látott közel 60 ezer fővel szemben.
Mind az amerikai, mind az európai határidős piacokon pozitív hangulat uralkodott ma reggel.
Április 6-án újabb 100.000 darab saját részvényt vett az OTP 8.932 forintos átlagáron.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.