Erste kommentár Továbbra is hatalmas volatilitás jellemezi az olaj piacát. Egyik nap Trump vámokat vetne ki a palaolaj termelők védelmében, akiknek az átlagos kitermelési költsége állítólag 44 dollár...
Továbbra is hatalmas volatilitás jellemezi az olaj piacát. Egyik nap Trump vámokat vetne ki a palaolaj termelők védelmében, akiknek az átlagos kitermelési költsége állítólag 44 dollár körül van. Másnap pedig a szaúdiak egyezkednének a G20-akkal termelés visszavágásról. Az egyezség alapja az lehet, hogy ha nincs kitermelés csökkentés (olyan, amit később újra lehet indítani), akkor számos termelő csődbe mehet, vagy olyan kutat lesz kénytelen bezárni, ami esteleg nem indítható újra. Így a járvány elmúltával viszont nem lesz elég a kitermelés, ami hatalmas árrobbanást hozhat és fékezheti a gazdasági kilábalást.
Hogy mennyire volatilis időket élünk, az is jól mutatja, hogy az elmúlt héten több mint 6 millióan jelentkeztek munkanélküli segélyért. Már az előző heti 3 milliós adat is olyan volt, amilyenre korábban nem volt példa a történelemben (1967 óta léteznek ezek az adatok), hiszen még a 2008-2009-es válságban sem haladta meg a néhány százezret ez a heti adat. Ugyanakkor ennél is fontosabb lesz az, hogy mennyi időt töltenek ezek az emberek munkanélküliként. Ha ugyanis az állam jól csinálja a feladatát, akkor gyors csökkenést láthatunk majd a munkanélküliségi adatokban a járvány elmúltával!
A mai napon megint csak kis bizonytalanságot láthatunk mind a BUX, mind a DAX indexben, s ez valószínűleg így is marad a nap végéig.
Egy kisebb hullámvasutat követően végül emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow 2,2%-kal, az S&P500 2,3%-kal, a Nasdaq 1,7%-kal került feljebb.
A lélegeztetőgépek gyorsabb gyártását rendelte el Donald Trump, miután több állam is a kapacitások szűkösségéről panaszkodott. New York és New Jersey után a legfrissebb tesztekből úgy tűnik, hogy Michigan, Connecticut, Indiana, Georgia, és Illinois lehetnek a következő gócpontok. Naponta már több mint 100 ezer tesztet végeznek az USA-ban. Ezek azt mutatták, hogy New York-ban és New Jersey-ben nagyjából minden harmadik teszt lett pozitív, míg a fent említett többi államban nagyjából minden hetedik. A leginkább érintett területeken elképzelhető, hogy hamarosan kötelezővé teszik a maszkok viselését.
A koronavírus okozta gazdaság nehézségek ellenére az S&P tegnap megerősítette az USA AA+ adósságbesorolását.
18%-kal emelkedtek tegnap a Tesla részvényei piaczárás után, miután 88.400 autót szállított le az első negyedévben a konszenzus által várt 78.100-al szemben. Annak fényében, hogy Kínában a koronavírus már komoly mértékben érintette az első negyedévet, ez kifejezetten jó teljesítménynek számít.
19 milliárd dollár értékben bocsáthat ki kötvényeket a T-Mobile US, amiből a Sprint felvásárlásához felvett átmeneti hitelt váltaná ki a vállalat.
A következő két hétben kezdheti el folyósítani az állam a 2.000 milliárd dolláros fiskális program keretében megítélt adóvisszatérítéseket az embereknek. A kisvállalatok számára megszavazott 350 milliárd dolláros hitelprogram már ma indul.
Hasonló mértékben, mint a megelőző héten, az április 1-ével zárult héten 557 milliárd dollárral nőtt a Fed mérlege, ezzel már 5.800 milliárd dollárra duzzadt.
Kisebb csökkenés volt ma látható az ázsiai részvénypiacokon. A Nikkei 0,1%-ot, a Hang Seng és a Shanghai index 0,6%-ot csökkent.
Márciusban a kínai Caixin szolgáltatóipari beszerzési menedzser index is látványosan emelkedett. A korábbi 26,5 pontról 43 pontra ugrott az index, felülmúlva a 39 pontos várakozást. Ugyanakkor a feldolgozóiparral szemben itt még nincs a növekedést jelző 51 pont fölött az index értéke.
Japánban aggodalmat vált ki a koronavírusos betegek számának újbóli emelkedése. Bár törvény még nem született róla, a szórakozóhelyek és az üzletek egy része önkéntes alapon máris bezárt. Felmerült, hogy több más országhoz hasonlóan Japánban is egészségügyi vészhelyzetet hirdessenek ki, de erre egyelőre még nem került sor.
Az amerikai és az európai határidős indexek is mínuszban voltak ma reggel.
Az OTP április 2-án újabb 100.000 darab saját részvényt vásárolt 8.685 forintos átlagáron.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.