Erste kommentár Hosszas huzavona után megegyeztek az amerikai 2.000 Mrd dolláros élénkítő csomagoról a pártok. Az egységes jogi szöveget ma reggel fogják körbeküldeni a képviselőkenk, s hamarosan el is...
Hosszas huzavona után megegyeztek az amerikai 2.000 Mrd dolláros élénkítő csomagoról a pártok. Az egységes jogi szöveget ma reggel fogják körbeküldeni a képviselőkenk, s hamarosan el is fogadhatják a szenátusban. Ennek igazán örültek a piacok, s hatalmas emelkedést láthattunk ázsiában. Ugyanakkor a hír nem meglepő. Számítnai lehettet rá, hiszen csak részletkérdésekben ment a vita. Trump arról beszélt, hogy húsvétra újraindítaná az amerikai gazdaságot, amire a járványügyi szakértők fogták a fejüket. Ugyankkor ez nem csak az elnökön, hanem az egyes államok kormányzóin is múlik, hiszen ők dönthetnek arról, hogy mely cégek, iparágak maradnak zárva.
Mindeközben az MNB a tegnapi napon bejelntette, a korlát nélküli, fix kamatozású repo ügyletet a bankoknak maximum 5 éves futamidővel. Ez előkészítheti a terepet egy nagyobb kormányzati kötvénykibocsátásra, amely remélhetőleg a gazdaság megsegítésére lesz fordítva, hasonlóan mint a környező országokban, vagy inkább szinte minden vírus súlytotta országban.
A mai napon is emlekdhetnek a piacok a tegnapi száguldás ellenére, azaz a DAX és a BUX esetében is pozitív tartományban jöhet a zárás javulást mutató hangulatban. Ugyanakkor továbbra is aggasztó hírek érkeznek járváynfronton. Nevezetsen jelentősen növekszik a megbetetgedések száma, mind európában, mind az USA-ban. Így nem árt az óvatosság.
Nagymértékű felpattanás jellemezte tegnap a vezető amerikai részvényindexeket, miután a Fed és az amerikai állam komoly mértékű stimulusa egyelőre megnyugvást hozott a piacokra. A Dow 11,4%-kal, az S&P500 9,4%-kal, a Nasdaq 8,1%-kal emelkedett.
New York-i idő szerint éjfél utánig is elhúzódtak tegnap a tárgyalások a republikánusok és demokraták között a fiskális élénkítő csomagról, a végére azonban megszületett az egyezség. A csomag mérete végül nagyjából 2.000 milliárd dollár lett. Az évi 75 ezer dollár alatti keresettel rendelkező emberek egyszeri 1.200 dolláros kifizetésben részesülnek, míg gyerekenként további 500 dollár jár. Nagyvállalatok számára egy 500 milliárd dolláros, míg kis- és középvállalkozások számára egy 367 milliárd dolláros likviditást nyújtó programot állít fel az állam. A 2008-as gazdasági válság során az ugyanezt a célt szolgáló csomagnak 700 milliárd dolláros keretösszege volt, aminek nagyjából 2/3-ával éltek a cégek. Ezeken felül 100 milliárd dollárt kapnak még a kórházak, illetve 150 milliárd dollárt az államok és helyi önkormányzatok. Ezek mellett azoknak a vállalatoknak, akik megtartják munkavállalóikat, addicionális adókedvezményeket is biztosítana az állam. Azok a vállalatok, amelyek igénybe veszik az állam segítségét, nem vásárolhatnak vissza saját részvényeket a hitelek visszafizetéséig, plusz egy évig. A pontos szövegezés kidolgozása jelenleg is zajlik, amit követően minél hamarabb, akár már ma is szavazhat a Szenátus majd a Képviselőház is, végül pedig Donald Trump is jóváhagyhatja.
Továbbra sem veszi túl komolyan a koronavírus kezelését a Trump adminisztráció. A Fox News-nak adott interjújában arról beszélt tegnap Donald Trump, hogy ő már Húsvétra, azaz április 12-ére ismét újraindítaná a részlegesen megállt amerikai gazdaságot. Tekintve más országok eddigi példáját, akik az USA-nál szigorúbban léptek fel a koronavírus ellen, ez aligha tűnik reálisnak. A Pentagon közleménye szerint a részleges leállások 10 hét és 3 hónap közötti intervallumba eshetnek. Trump ötletével több állam kormányzója sem értett egyet. Az alelnök Mike Pence emellett azt nyilatkozta, hogy eddig nem került szóba az, hogy esetlegesen az egész USA-ra kiterjedő kijárási tilalmat vezessenek be, mint ahogyan ezt bizonyos államok már megtették.
A legfrissebb elemzések szerint a korábbi becsléseknél is többen, nagyjából 3,4 millióan folyamodhattak első ízben munkanélküli segélyért az USA-ban az elmúlt héten.
New York-ban továbbra is komoly mértékben terjed a koronavírus, több mint 25 ezer fertőzéssel továbbra is egy jelentős epicentrum. Tegnap a Trump adminisztráció már arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy aki elhagyja New York városát, az vonuljon 2 hétig karanténba.
A február 29-ével zárult negyedévben sikerült még növekedést elérnie a Nike-nak, miután 10,1 milliárd dolláros árbevételt ért el az egy évvel ezelőtti 9,6 milliárd dollárral szemben. A most zajló negyedévre a sorozatos boltbezárások miatt azonban már nem közölt várakozást a cég. Kínában már egyre több bolt újranyit. A mélyponton az üzletek 25%-a volt csupán nyitva, mostanra ez már a 80%-ot közelíti. Európában és USA-ban azonban csak most jön a neheze és az is kérdés, hogy mennyi idő alatt áll helyre a boltok újranyitását követően a forgalom. Elemzők szerint mindenesetre a Nike akár megerősödve is kikerülhet a koronavírusból.
Nagyot emelkedtek ma reggel az ázsiai részvényindexek. A Shanghai index 2,1%-ot, a Hang Seng 3%-ot emelkedett, míg a Nikkei 8%-ot ugrott.
Újabb rendkívüli jegybanki ülésen lazíthat tovább a japán jegybank. Névtelen források szerint a jegybank aggódik, hogy egy hosszútávú gazdasági stagnálást okozhat a járvány Japánban, ezért rövid időn belül újabb gazdaságélénkítő lépésekről dönthet a jegybank.
A japán növekedési, sőt recessziós félelmeket a piaci szereplők is osztják 33 megkérdezett elemzőből 29 úgy véli, hogy már zsugorodásnak indult a japán GDP.
Hosszas huzavona után tegnap megszületett a döntés, hogy elhalasztják az Olimpiát. A legvalószínűbb, hogy 2021 nyarán tartják majd meg Japánban. Japán jelentős gazdaságélénkítő hatást várt a sporteseménytől, de ez a várt gazdasági hatás is egy évvel csúszik most.
A Financial Times értesülései szerint a kínai jegybank 2015 óta először csökkentheti a jelenlegi 1,5%-ról a jegybanki betéti rátát. Az elmúlt években a jegybank elsősorban a tartalékrátán keresztül, illetve az úgynevezett prime hitelek kamatán keresztül hajtott végre lazítást. A
Kínán belül az elmúlt néhány nappal ellentétben ismét nem történt új koronavírusos fertőzés. Tegnap összesen 47 új beteget regisztráltak, mindannyiuk külföldről tért haza. A visszafertőzási kockázat minimalizálása érdekében és az új beutazási szabályok hatására sorba törlik a Kínába induló repülőjáratokat is.
A mai napon az európai és az amerikai piacok is pozitív tartományban vannak.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.