Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Alulteljesítő volt a BUX

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2019. május 15.   09:45

Erste kommentár Nagyot esett tegnap az OTP és a Richter, viszont emelkedett a MOL. Míg az utóbbi kettőt értjük, addig az előbbit már kevésbé. Egyes pletykák szerint az MSCI index változása van a háttérben, amely a...

Erste kommentár

Nagyot esett tegnap az OTP és a Richter, viszont emelkedett a MOL. Míg az utóbbi kettőt értjük, addig az előbbit már kevésbé. Egyes pletykák szerint az MSCI index változása van a háttérben, amely a MOL esetében (amely amúgy is örülhet a brent és az ural nyersolaj árkülönbözet javulásának) igaz is lehet, de a nagyot eső OTP esetében nem látunk ilyen indokot. Ugyanakkor két dolog igaz: (i) az OTP vezérhelyettese tegnap eladott 8000 darab részvényt mintegy 100 millió forint értékben, s (ii) az árfolyam a kitörési szintig esett vissza, azaz azt tesztelte vissza. Szerintünk egyik sem különleges dolog. Inkább az eladás hevessége és a volumen (12 milliárd forint) volt meglepő. Ráadásul mindezt úgy, hogy amúgy a nemzetközi szintéren jó volt a hangulat. Továbbra is azt gondoljuk, hogy az OTP kilátásai jók, az eredmény bővülni fog és a jelenlegi árfolyam attraktív. Sőt a jelenlegi szintről fordulnia kellene az árfolyamnak, ha a tegnapi mini pániknak nem volt semmilyen különösebb fundamentális oka. Ilyet pedig jelen pillanatban nem látunk.


A Richter háromnapos gyors és méretes eséssel megérkezett az ellenállási tartományba, ahonnan annak ellenére fordulni kellene, hogy a szerializáció egy darabig fékezheti a cég teljesítményét a hagyományos termékek gyártásának terén.


A mai napon a DAX gyenge nyitása ellenére pozitív teljesítményt várunk, és a BUX indexnek is illene jól teljesítenie.

Éleződik a vita a Fed kamatpályája körül

Az elmúlt napok gyengélkedése után emelkedést mutattak tegnap a tengerentúli részvényindexek. Az S&P500 és a Dow 0,8%-kal, a Nasdaq 1,1%-kal került feljebb.


Nem tartja jó ötletnek az esetleges kamatcsökkentést a kansasi Fed elnöke, Esther George, aki szavazótag idén a Nyíltpiaci Bizottság ülésein. Véleménye szerint ez akár eszközár buborékok kialakulásához is hozzájárulhat, ami végül gazdasági visszaeséssel jár. Szerinte a Fed 2%-os célja alatt lévő infláció miatt nem igazán kell aggódni, mivel a munkanélküliségi ráta jóval a Fed által egyensúlyinak tartott szint alatt van, ez pedig előbb-utóbb növekvő bérekhez és áremelkedéshez vezethet. Nemrégiben ellenkező véleményen volt a chicagói Fed elnöke, Charles Evans, aki szerint 1,5%-ra visszaeső infláció esetén meg kéne fontolni egy kamatcsökkentést. Mindeközben Trump folyamatosan igyekszik nyomás alatt tartani az amerikai jegybankot, hogy csökkentse az alapkamatot, míg a piac idénre már 71%-os valószínűséggel kamatcsökkentést vár. A Fed jegybankárainak többsége egyelőre a kivárást támogatja.

Már áprilisban is gyengébben teljesített Kína

Emelkedés jellemezte ma az ázsiai piacokat. A Nikkei 0,3%-ot, a Hang Seng 0,8%-ot, a Shnaghai index pedig 1,5%-o emelkedett a gyenge kínai makroadatok ellenére is. Vagyis az elmúlt időszak meredek esését követően némi korrekció következett.


Már áprilisban romlott a kínai gazdaság teljesítőképessége, még azelőtt, hogy Trump bejelentette volna a vámok emelését. Áprilisban az ipari termelés mindössze 5,4%-kal növekedett, ami elmaradt a várakozástól és a márciusi étéktől is, de még az idei átlagos 6,2%-os növekedéstől is. A fő ok a rendkívül alacsony beruházási kedv a feldolgozóiparban. Hasonló a helyzet a kiskereskedelmi forgalom esetében is, ennek bővülése mindössze 7,2% volt áprilisban a várt 8,6%-kal és az idei 8,0%-os átlaggal szemben. A gyenge adatokat követően egyből megjelentek a további gazdasági élénkítést sürgető hangok is.

Határidős piacok

Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel.

A MOL pert vesztett a Dana Gas-zal szemben

A Dana Gas bejelentése szerint a MOL pert veszített a céggel szemben. A MOL 2017-ben perelte be a két fő Pearl Petroleum részvényest a kurd állammal kötött megállapodást miatt, miután a két cég elengedte a kurd állam felé történő tartozás egy részét. A MOL 10%-os részvényes a Pearl Petroleumban, melyet a Dana és a vele szoros tulajdonosi kapcsolatban álló Crescent Petroleum irányít, mint többségi tulajdonosok. A MOL-ra semleges a hír, mivel minimális a hatása.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben