Erste kommentár Tegnap a Richter esetében láthattuk, hogy olyan pénzt vettek el tőle, ami nem is létezett, mint profit. S mivel szembejött egy hír, hogy egy akkumulátorgyártónak meg az alacsony marzsú üzleti...
Tegnap a Richter esetében láthattuk, hogy olyan pénzt vettek el tőle, ami nem is létezett, mint profit. S mivel szembejött egy hír, hogy egy akkumulátorgyártónak meg az alacsony marzsú üzleti fejlesztéséhez adnak 34 milliárd forintot, majdnem annyit, mint amennyit a gyógyszergyártól elvettek, az az érzés alakult ki, hogy egy innovatív, magas hozzáadott értékű valamit „sanyargat” az állam, hogy az alacsony hozzáadott értékű fejlesztésbe rakja. Ez azért elég rosszul hangzik! Pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy általában az infláció letörésének a kulcsa a termelékenység növelése. Az pedig a magasabb hozzáadott értékű beruházásoknak inkább a sajátossága. Igaz, ebben az estben nem teljesen helytálló a példa.
Apropó, infláció. Tegnap az MNB ugyan nem változtatott a 13 százalékos alapkamaton, s az egynapos gyorstenderek rátája is 18 százalék maradt, de megtudhattuk, hogy szerintük januárban nagy valószínűséggel megvolt az inflációs tető. Az is kiderült, hogy a magas frekvenciás adatok alapján a magyar gazdaság „recesszióban” van, s a magas kamatráta még egy jó ideig fennmaradhat. Addig, amíg az infláció letörését nem látják. Ez elsősorban a fejlett világban megállni látszó dezinfláció fényében érdekes. Hiszen a nagy jegybankoknál is hosszabban fennállhat az alapkamat.
Azt is megtudtuk tegnap, hogy nem csak a kötelező tartalékráta emelkedik 5-ről 10 százalékra április 1-től, hanem a 10 százaléknyi, azaz 4.000 milliárd forintnyi pénz negyede nem fogja még a 13 százalékos kamatot sem megkapni. Ez pedig azt jelenti, hogy az eddigi 17 százalék közeli effektív kamatráta 15,5 százalék környékére csökken. Ez pedig „ceteris paribus” jelentős kamatbevétel kiesést jelentene a bankoknál, ami kb. 100-200 milliárd forint lenne évente, de persze soha senki sem gondolta, azt, hogy a 18 százalékos egynapos gyorstender ráta sokáig megmarad. Azaz ilyen értelemben nem is beszélhetünk várt jövedelem kieséséről. Viszont az meglepő, hogy miközben az effektív kamatráta április 1-től kb. 100-150 bázisponttal csökken, a forint tovább erősödik. Mindezt úgy, hogy ezt most nem követi, vagy nem generálja pl. a lengyel zlotyi erősödése. Azaz teljesen magyar-specifikus a forint vágta, s egy picit érthetetlennek is tűnik!
Miközben a DAX továbbra is korrekciós fázisban van, nagyon jól viselkedik. Erősen tartja magát, s ma délelőtt is enyhe emelkedést mutat. A BUX is enyhén emelkedik. Az OTP pedig, talán a fentiek tükrében is, kicsit gyengélkedik a kezdeti erősödés után.
Napon belül jelentősebb kilengések voltak tegnap az európai részvénypiacon. Végül a DAX 0,1%-ot, az Euro Stoxx50 0,2%-ot, a FTSE100 pedig 0,7%-ot csökkent. Csak a pénzügyi és a nyersanyagszektor zárt pluszban. A többi szektor csökkent, főleg a defenzív, magas osztalékú szektorok.
Amerikában is kisebb csökkenés alakult ki zárásra. A Nasdaq 0,1%-os, az S&P500 0,3%-os, a Dow 0,7%-os mínuszban zárt. A szektorok többsége itt is csökkent, főleg a közmű és az energia.
A Hang Seng 4%-ot ugrott ma reggel, főként a tech és az ingatlan szektor teljesített jól a kedvező beszerzési menedzser index adatok közlése után. A CSI300 1,3%-ot, a Nikkei 0,3%-ot emelkedik.
Tegnap piaczárás után tette közzé 2023-as pénzügyi évének első negyedéves eredményeit a HP. A cég bevétele éves szinten 19 százalékkal 13,8 milliárd dollárra esett vissza, alulmúlva a 14,1 milliárdos várakozást. Az egy részvényre jutó eredmény 32%-kal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest és 75 cent lett. Ez 1 centtel jobb, mint a Bloomberg-konszenzus volt. A free cash flow mínusz 200 millió dollár lett, ami csalódás a pozitív 49 milliós várakozáshoz képest. A cég 3,2-3,6 dollár közé becsüli az idei pénzügyi évének részvényenkénti profitját, ami valamelyest meghaladja az elemzők 3,29 dolláros várakozását. A HP papírok kb. 3%-ot emelkedtek a zárás óta.
Még a fennmaradását is kérdésesnek nevezte a Novavax a tegnap zárás után közzétett 2022-es negyedik negyedéves gyorsjelentését kommentálva. A cég mindössze 357 millió dollár bevételt generált (a várt 380-nal szemben), míg részvényenkénti vesztesége elérte a 2,28 dollárt, ami szinte pontosan a kétszerese a várt mínusznak. A vakcina-gyártó közleménye szerint kétséges, hogy képes lesz-e pénzügyileg „túlélni” az idei évet, ugyanis a pandémia óta fejlesztett Covid-vakcinája túl későn kapott engedélyt az amerikai hatóságoktól, aminek következtében alig egymillió adagot tudtak eladni belőle. A részvény több, mint 25%-ot esett a zárás óta, azok után, hogy egy év alatt nagyjából tizedére zsugorodott a vállalat piaci kapitalizációja.
Kedden a jegybank szigorú hangvételt ütött meg, ugyanakkor a tartalékráta-rendszer átalakítása megosztotta a szereplőket. Ezzel együtt érdemi elmozdulás nem történt az árfolyamban. Ma eddig némi erősödést látunk – feltehetően az euró-dollár kedvező irányú változásának köszönhetően is –, 377-nél jár az EURHUF jegyzése.
A nemzetközi devizapiacon kedden hullámvasútra ült az EURUSD kurzusa: a nap első felében erősödni látszott a dollár, majd a vártnál magasabb spanyol és francia inflációs adatok fordítottak a meneten. Végül azonban a nyitó szint alá korrigált vissza a jegyzés. Ma a német inflációra figyelünk: a már közzétett rajna-vesztfáliai adat szintén meghaladta a várakozást. Részben ennek eredményeként mintegy fél százalékos dollárgyengülést látunk, 1,062 körül forog az EURUSD árfolyama.
A WTI 77,7, a Brent típusú kőolaj pedig hordónként 84,1 dollár volt ma reggel a májusi leszállításra, míg az Ural európai jegyzésára 60 dollár felett volt. A tegnapi kínai gyári aktivitási adat megerősítette, hogy az ázsiai országban gyorsul az ipari termelés, ami pedig jelentős olajkereslet növekedéssel járhat együtt. Ez a hír alapvetően erősítette a „fekete arany” árfolyamát. Az API jelentése ezzel szemben azt mutatta, hogy 6,2 millió hordóval nőtt az USA nyersolaj tartaléka. Az orosz olaj és olajtermékek továbbra is folynak a világpiacra, fennakadásokat csak egyes piacokon, például Indiából jelentettek a szereplők, ahol egyes bankok nem akarták elszámolni ezeket az ügyleteket a nyugati szankciók miatt. A piac figyeli, hogy Oroszország miként csökkenti napi 500 ezer hordóval a termelését márciustól, illetve, hogy ezt az önként vállalt lépést visszafogják-e áprilisban. A csökkentésre részben a kényszer viszi rá az oroszokat, mivel a szankciók miatt valamelyest nehezült az olaj és olajtermékek exportja, így kénytelenek kb. 5%-kal visszavágni termelésüket.
Az arany 1.833 dollárig emelkedett, miután a tegnapi USA makroadatok mind a vártnál gyengébbek lettek, ami a gazdasági aktivitás lassulását mutatja. Ez pedig a Fed-et a kamatemelések lassítására kényszerítheti. Az arany kurzusa elsősorban az amerikai jegybanktól függ, mivel ha kisebb mértékű az emelés, az ismét az arany felé fordíthatja a befektetőket. A 10 éves dollárhozam jelenleg 3,99%.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.