Az elmúlt hónapok során számtalan fórumon és pódium előtt tartottam előadást a harmadik nagy energia- és nyersanyag-árrobbanásról a 60-as évek óta, aminek a véleményem szerint a kezdetén vagyunk.
A Bloomberg reál nyersanyag árindexe negyedéves bontásban (1960-2022. harmadik negyedév) – a piros karikák mutatják az 1974-82-es, 2000-2008-as és a 2021-ben indult nyersanyag-árrobbanásokat. Forrás: Bloomberg
A beszélgetések után elhangzott hallgatói vélemények alapvetően a hitetlenségről szólnak: az elemző csupán az ördögöt festi a falra, nem megalapozott a véleménye, nem veszi figyelembe a tények egy részét. Ha lesz fegyverszünet és béke – ami belátható időn belül létrejön Oroszország és Ukrajna között –, hamar helyreállnak a kelet-nyugati kapcsolatok, és gyorsan visszatérünk a régi kerékvágásba. Egyébként is, Magyarország kimarad ebből a háborúból, nekünk ehhez semmi közünk. Mi csupán megfelelő áron szeretnénk orosz földgázhoz, kőolajhoz, dúsított uránhoz hozzájutni. Hagyjanak békén bennünket az ukránok szenvedéseivel vagy az egyéb geopolitikai megfontolásokkal!
Ez a kormányzati és gazdasági körökben is gyakran tapasztalt csodavárás – aminek az alapja véleményem szerint egyfajta vágyvezérelt gondolkodás – sajnos csekély valószínűséggel találkozik majd a valósággal. Sokkal inkább várható, hogy a hét bő esztendő után, amit az elmúlt évtized jelentett, jön a bibliai hét szűk év, mely inkább ellenszelet jelent számunkra, mint erős hátszelet a nyersanyagpiacok oldaláról. Erre kellene készülnünk véleményem szerint, nem arra, hogy a világ változatlan marad. Ez a változás egyébként legalább annyira lehetőséget is jelent, hogy a jólétben elkényelmesedett nyugat változtasson, mint szenvedést. Igazából ez felfogás és megközelítés kérdése.
A magas energiaárak oka nem kizárólag a keleti szomszédunkban vívott háború, ez csupán az egyik eredője annak a korszaknak, amibe most kerültünk. A feltételezésem arról, hogy miért lesznek jóval magasabbak az energia- és nyersanyagárak a következő 5-10 éves periódusban, három tételen alapszik:
1. Ciklikus ok. Az elmúlt évtized alacsony árai nem ösztönöztek új bányászati kapacitások nyitására. Az ESG és környezeti megfontolások visszafogták a cégeket, a Covid okozta keresleti sokk pedig tovább szorította le az amúgy is alacsony beruházási aktivitást. Ennek hatására a világ energia- és nyersanyagkapacitás-hiánnyal küzd. Az olaj és gázipar kutatás-termelési részében az elmúlt egy évtizedben 2-3 ezer milliárd dollár befektetés maradt el. De hasonló tények mondhatók el más nyersanyagok bányászati kapacitásával kapcsolatban is.
2. Trendszerű változások. A fejlett világ a zöld átállásra épít, aminek hatalmas a nyersanyagigénye. A fejlődő országokban ezzel szemben továbbra is jelentős az energiaéhség, 800 millió-egymilliárd embernek nincs stabil elektromosáram-ellátása, hárommilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez. A fejlődő világban hárommilliárd ember áll annak a fogyasztási szintnek a küszöbén, mint a nyugaton élő másfél milliárd fogyasztó. Ez a két tényező (zöldítés a fejlett világban, növekvő jólét és nyersanyagéhség a fejlődő világban) fenntartja a példa nélküli energia- és nyersanyagkeresletet a következő évtizedekben is.
3. A nyugati világ egyszerre szankcionálja Venezuelát (300 milliárd hordós nyersolajtartaléka a legnagyobb a világon), Iránt (a világ második legnagyobb földgáz- és negyedik legnagyobb kőolajkészletével) és Oroszországot (a világ legnagyobb földgáz- és nyolcadik legnagyobb kőolajkészletével). Ezeknek az aktuális felhozatala is jelentős, így párhuzamos szankcionálásuk magasan tartja az árakat.
A fenti gondolatmenet alapján nagy eséllyel el lehet felejteni a 2010-es évek álomszerű, olcsó energiakorszakát, amikor az európai gázár 20 euró/megawattóra volt. Várakozásom szerint még egy globális 2023-as recesszió esetén sem esnek drasztikusan az európai kőolaj- és földgázárak. Az évtized második felére 50-100 euró/megawattórás európai földgázárakra és 100 dollár/hordós olajárra lehet számítani átlagosan.
Az alap- és nyersanyagoknak ez az áralakulása alapjaiban változásra kell, hogy kényszerítse a magyar gazdaságpolitikát. Ezt az állapotot a magyar gazdaság mostani szerkezete és a költségvetés sem viseli el. Az elmúlt egy évtizedben Magyarország számos iparág felé nyitott, amely energia- és munkaerő-intenzív. Az ipar energiaigénye tíz év alatt 46 százalékkal nőtt. Sőt, az új fejlesztések iránya is változatlan: a most megtelepülő akkumulátorgyárak falják az energiát és a vizet. A Debrecen mellett épülő CATL gyár például önmagában 800 megawatt áramkapacitást igényel, miközben a becslések szerint nagyobb lesz az üzem vízfogyasztása, mint Debrecen városé. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a világ egyik legdrágább energiájával és növekvő vízgondokkal küzdő Közép-Kelet-Európa lesz ennek az iparnak a legmegfelelőbb helyszín.
Azt gondolom, hogy végig kellene gondolnunk, hogy vajon számunkra ez a modell megfelelő-e. Biztos ebbe az irányba kellene lépni az országnak, miközben látszik, hogy a magas energiaárak alacsony hozzáadott értékkel nem hozzák a kívánt matematikát? Látszik is, hogy a magyar külkereskedelmi mérleg masszívan negatív.
A magyar külkereskedelmi mérleg egyenlege (12 havi gördülő, millió euró). Forrás: Portfolio.hu
A lenti ábra jól mutatja, hogy a mi várakozásunk szerint mekkora mértékben nőtt a vásárolt kőolaj, földgáz és importált elektromos áram költsége. Látszik, hogy ezek többszörösükre nőttek, és valószínűleg a korábbi időszak egy számjegyű euró milliárdos szintjére nem megyünk vissza.
Forrás: Erste Bank, KSH
Becslésünk szerint valahol 80 euró/megawattóra a határ földgázárban, ami alatt a magyar külkereskedelmi egyenleg tartósan fenntartható a mostani kőolajár és magyar gazdasági szerkezet ismeretében. Ennél magasabb földgázár – ez a határtermelésen keresztül meghatározza az elektromos áram árát is Európában – esetén sem a magyar külkereskedelmi mérleg nem tartható fenn, sem a magyar gazdaság nem mutat valódi növekedést. Feltéve, ha nem változtatunk a szerkezeten – kevesebb energiát és egyéb importjavat veszünk, több alacsony energiaigényű és magas hozzáadott értékű terméket állítunk elő. A mostani helyzet tehát változást fog kierőszakolni, függetlenül attól, hogy mit mond a vágyvezérelt gondolkodásunk.
A cikk első alkalommal 2022. november 8-án jelent meg a G7 oldalán.
A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
Címlapkép: Shutterstock
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.
