Erste kommentár A világ szeme ma egyértelműen a Fed-re szegeződik, amely 75 bázisponttal 3,75-4,00 százalékra emelheti az irányadó rátát a ma befejeződő kétnapos találkozóján. A piaci várakozások...
A világ szeme ma egyértelműen a Fed-re szegeződik, amely 75 bázisponttal 3,75-4,00 százalékra emelheti az irányadó rátát a ma befejeződő kétnapos találkozóján. A piaci várakozások szerint decemberben még jöhet egy 50-75 bázispontos, aztán februárban még egy cirka 50 bázispontos emelés. Ezzel 5 százalék környékén fejeződik be a kamatemelési ciklus. Az első várható kamatcsökkentés valamikor az év második felében, de inkább a negyedik negyedévben következhet be, mintegy 25 bázisponttal, legalábbis a piac szerint. A Fed döntéshozói ennél óvatosabbak, s azt mondják, hogy akár hosszabb ideig is fennmaradhat a „magas” kamat. Nyilván sok fog múlni azon, hogy kialakul-e a recesszió, s ezen keresztül, vagy éppen nélküle mennyire sikerül ténylegesen csökkenteni az inflációt. Ilyen projekció mellett a piac azt várja, hogy jövő októberben 3,3 százalék lesz az infláció a jelenlegi 8,2 százalékkal szemben, sőt két év múlva ilyenkor már 1,5 százalék lehet a pénzromlás üteme év per év alapon. Ez az érték pedig már megfelel a Fed céljának. Az inflációs fordulat különben az elkövetkező hónapokban jöhet világszerte. Itthon is a csúcs közelében járhatunk az MNB előrejelzései szerint is. A probléma, hogy a környezet nagyon volatilis. Még mindig sok externális tényező rángatja az árakat, amire a jegybankoknak nem sok hatása van. Ugyanakkor biztató, hogy az ellátási láncok a New York-i Fed indikátora szerint egyre inkább közelítenek a normális szintre. Persze ha lemegyünk a boltba, akkor még mindig nagyon ficánkoló (hol csökkenő, hol növekvő) árakkal találkozunk számos termék esetében, miközben sokszor az éppen keresett terméknek csak hűlt helyét találjuk a polcokon. Jó lenne már látni egy kiegyensúlyozott kínálatot, s akkor talán tényleg megnyugodhatnánk, hogy itt a vége ennek az őrületnek.
A DAX annak ellenére emelkedéssel kezdte a napot, hogy (i) az USA csökkenéssel zárt, (ii) s hogy az árfolyam tegnap beütötte a fejét a 13.450 pont körüli ellenállásba. A BUX pedig örülhet a Richternek, amelynek partnere, az AbbVie pénteken jó számokat közölt a Vraylar értékesítésről.
A főbb amerikai és európai piacokon tegnap is zajlott a kereskedés, kivételt inkább csak a közép-kelet-európai régió jelentett.
Enyhe csökkenés jellemezte Amerikát. A Dow 0,2%-ot, az S&P500 0,4%-ot, a Nasdaq 0,9%-ot csökkent. A szektorok vegyesen teljesítettek. Az emelkedést az energiaszektor vezette, míg leggyengébben a fogyasztási szektorok teljesítettek.
Európában ezzel szemben emelkedés volt a jellemző. A DAX 0,6%-ot, az Euro Stoxx50 0,9%-ot, a FTSE100 1,3%-ot emelkedett. Az egészségügyet leszámítva minden szektor emelkedett, főleg az ingatlan és a nem alapvető fogyasztási cikkek.
Hongkongban a 8-as erősségű tájfun miatt törölték a délutáni kereskedést, így a szokásosnál korábban zárt be a tőzsde. Ennek ellenére a Hang Seng 2,4%-ot, a CSI300 1,2%-ot emelkedett a Zero Covid politika enyhítése körüli spekulációkra. Kivételt a Nikkei jelentett, mely minimálisan, 0,1%-kal csökkent.
A Richter amerikai partnere, az AbbVie harmadik negyedéves jelentése szerint a Vraylar eladások 20,2%-kal emelkedtek év/év és 12,6%-kal negyedév/negyedév alapon. A 554 millió dolláros adat alig valamivel marad el a Bloomberg 558,5 millió dolláros piaci konszenzusától. A Vraylar eladások növekedése még mindig szilárdan kétszámjegyű, és ez arra utal, hogy a Richter november 8-án megjelenő harmadik negyedéves eredménye szilárd támogatást élvez. További lendületet adhat a viszonylag gyenge forint az erős dollárral szemben.
Ma reggel publikálta pénzügyi évének első féléves eredményét a WizzAir. Az utasszám 26,5 millió fő volt, felülteljesítve a 24,1 milliós Bloomberg konszenzust. A 2,19 milliárd eurós árbevétel megfelel a várakozásoknak. A második negyedévben az EBITDA pozitívba fordult, a 374 millió eurós adat meghaladja a második negyedévre vonatkozó 359 millió eurós becslést. A kereslet továbbra is erőteljes, ami jó jel a második félévre nézve. A második félévben 35%-kal nagyobb kapacitással számolnak, mint 2019-ben, a Covidot megelőzően, és tavaszra a kapacitáskihasználtság terén is visszatérhetnek a Covid előtti időkhöz.
Tegnap a hirdetési üzletágban befagyasztotta a létszámot az Amazon, legalábbis cégen belüli információk szerint. E szerint a meglévő nyitott pozíciókat betöltik, de újakat nem nyitnak meg. Ez is része azon megszorításoknak, amivel a cég a gyorsjelentéskor közétett gyengébb bevételi várakozásokra igyekszik válaszolni.
Az AMD tegnap 67 centes egy részvényre jutó tisztított eredményről számolt be a várt 65 centtel szemben. A negyedik negyedévre 5,5 milliárd +/-300 millió dolláros bevételt vár, ami elmarad az elemzők által várt 5,9 milliárd dollártól. Ennek ellenére több mint 4 százalékot emelkedett a részvény a piaczárás utáni kereskedésben. Az ok, hogy a vállalat az elkövetkező időszakban a szerver chipekre fog koncentrálni. Az ehhez kapcsolódó adatközpont üzletág különben 45 százalékkal növelte eladásait, miközben az egyéb chipek iránt csökkenő kereslet mutatkozik.
A Pfizer harmadik negyedéves egy részvényre jutó tisztított eredménye 1,78 dollár lett a tavalyi 1,27 és a várt 1,4 dollárral szemben. Ez elsősorban a „booster” oltóanyag fejlesztéseknek köszönhető. A védőoltásoknak köszönhetően a gyógyszergyártó a korábbi 6,3-6,45 dollárról 6,4-6,5 dollár közé emelte meg az éves előrejelzését. A részvény pozitívan reagált a hírekre. Ugyanakkor a piac egyre inkább azt figyeli, hogy lesz-e olyan újabb dobása a cégnek, ami segít tovább növelni a bevételeit, ahogy a Covid-19 oltóanyag jelentősége csökken.
Közel 12 százalékkal emelkedett tegnap az Uber árfolyama a vártnál jobb, 8,34 milliárd dolláros harmadik negyedéves bevételnek köszönhetően. A várakozás 8,1 milliárd dollár volt. A tisztított EBITDA is jobb lett, 516 millió dollár a várt 459 millió dollárral szemben. Ugyanakkor a veszteség lefeleződött 61 centre, igaz a várakozás csak 17 centes veszteség volt.
A kínai hatóságok november 9-ig lezárták Csengcsou városát, ugyanis az új Covid esetszám egy nap alatt 95-ről 359-re ugrott. Itt található a Foxconn iPhone gyára is. Egyelőre sem a Foxconn, sem az Apple nem kommentálta a hírt.
Jól tartotta magát a forint a hosszú hétvégén, még a dollár erősödésével szemben is, 405-nél volt a legerősebb az elmúlt napokban az euróval szemben. Ugyanakkor ez főként annak tudható be, hogy zárva volt a hazai piac. Az elkövetkezendő napokban nemzetközi események lehetnek a fő mozgatórugók.
Némi hullámzástól eltekintve a múlt csütörtöki EKB-ülés óta gyengül az euró a dollár ellenében. A piac várakozásaihoz képest visszafogott európai jegybankkal párhuzamosan a tengerentúli konjunktúra adatok a további erőteljes Fed-emelések irányába mutatnak, ami ismét szárnyakat adhat a dollárnak. Magyar idő szerint ma este Fed-kamatdöntés vár ránk, ahol a 75 pontos emelés tűnik messze a legvalószínűbbnek, és az előretekintő iránymutatásra érdemes majd figyelni.
A WTI 88,0, a Brent típusú kőolaj pedig hordónként 95,4 dolláron forgott ma reggel a januári lejáratra, míg az Ural azonnali leszállítási ára 76,7 dollár volt. A kőolaj ára emelkedett az elmúlt 24 órában, főleg az amerikai API iparági szervezet készletadatának köszönhetően. A múlt hét során az USA nyersolaj tartaléka 6,53 millió hordóval csökkent, ami rámutat arra, hogy mennyire szűk a világ kőolaj piaca. Az OPEC+ kínálatcsökkentése jelentősen rontott a helyzeten, ugyanakkor a piac figyeli a kínai fejleményeket is, főleg az ázsiai ország zéró Covid politikát, ami csökkentheti a nyersolaj keresletet a világban. A Brent továbbra is backwardation állapotban van, ami azt jelenti, hogy a közeli határidős árak drágábbak a későbbi lejáratokhoz képest. Ez rámutat arra, hogy az azonnali piac kínálata elégtelen. A két közeli határidő között jelenleg 1,88 dollár az árkülönbség.
Az arany 1.653 dollár/uncia volt ma reggel a piacon. A legfrissebb makrogazdasági adatok lassulásra utalnak az Egyesült Államokban, bár a kép nem teljesen egyértelmű. Az új munkahelyek száma meglepetésre nőtt az elmúlt hónapban, ami rávilágít a munkaerőpiaci feszültségekre, miközben az új ipari megrendelési adat már a negyedik hónapja zsugorodik. Ezek a számok a Fed politikájára is meghatározóak lesznek. A jegybank ma dönt a kamatokról. A piac szerint a 75 bázispontos emelést követően decemberben már nem lesz ilyen szigorú az amerikai monetáris hatóság.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.