Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

SZTORI

Évek kellenek még az orosz földgáz kiváltásához

SZTORI
SZTORIPletser TamásOlaj- és gázipari elemző2022. augusztus 24.   10:29

Ismét egy nagy, ezúttal 70 milliárd köbméteres földgázmezőt tártak fel Ciprustól délre. Azonban ahhoz, hogy megindulhasson a kitermelés, mindenképpen szükséges a Törökországgal való politikai egyezség. Egyebek közt erről is beszélt az InfoRádiónak az Erste olaj-, és gázpiaci elemzője.

Pletser Tamás elmondta, hogy nem ez az első gázmező, amit felfedeztek Ciprus partjainál, sőt a korábbiak még ennél is hatalmasabb gázvagyont rejtenek. Ez a most feltárt mező inkább a kisebb vagy közepes lelőhelyek közé tartozik. „Mindenesetre, újabb bizonyítéka annak, hogy a Földközi-tenger medencéje tele van gázlelőhelyekkel, vagyis itt a környékünkön nagyon sok földgázt lehetne kitermelni” – vélekedett a szakértő.

Arra is emlékeztetett, hogy 2012 és '13 között Izrael már felfedezett egy nagyon jelentős mezőt, a Tamart, illetve a mellette levő Leviatánt, és Egyiptom partjainál is megindult a tenger alatti földgáz kitermelése.De kétségtelenül a leggazdagabb gázmezőket Ciprus partjainál találták - jelentette ki az energetikai elemző. „Mindez azonban nem jelent azonnali vagy gyors megoldást az orosz gáztól való függetlenedésre, mivel egy ilyen tengeri offshore beruházás legalább három-öt évig tart. Ennyi idő kell ahhoz, hogy a kitermelés megindulhasson” – hívta fel a figyelmet Pletser Tamás. Azt is elmondta, hogy még két dologra lenne szükség. Egyrészt Európa felé ki kellene építeni a szükséges infrastruktúrát, amire már vannak is tervek. Egyebek közt Kréta szigetéről, Görögországon át, Olaszországig juttatnák el a földgázt, ahonnan aztán már a teljes európai piacot el lehetne látni. A másik nagyon fontos feltétel pedig az lenne, hogy Törökországgal valamiféle egyezség szülessen a ciprusi helyzet rendezéséről. Pletser Tamás ez utóbbit már csak azért is különösen lényegesnek tartja, mert az egyik leggazdagabb gázmező éppen azon a területen fekszik, amelynek hovatartozásáról Törökország és Görögország régóta vitázik egymással. „Ha tehát az itteni gázvagyont Európa szeretné kiaknázni, akkor mindenképpen politikai megegyezés kellene Ciprusról” – mutatott rá a szakértő.

Éppen ezért nem is gondolja úgy, hogy a földközi-tengeri gázmezők megoldást jelentenének egy esetleges idei, európai gázválságra. „Ehhez ugyanis hiányzik a szükséges infrastruktúra”– hívta fel a figyelmet ismételten az elemző. Szerinte leghamarabb, két-három éven belül csak az izraeli, illetve az egyiptomi gázmezők jelenthetnének segítséget, mivel ezeken már megindult a kitermelés. Ellenben ahhoz, hogy ez a gáz eljusson Európába, cseppfolyósító berendezéseket kell üzembe állítani. Ez viszont azt jelenti, hogy körülbelül három év múlva érkezhet cseppfolyósított gáz ezekből a forrásokból Európába.

„A vezetékes szállításra pedig még legalább egy 5-7 évet várni kell és ahhoz előbb Törökországgal is meg kellene állapodni”– hangsúlyozta Pletser Tamás.

Az Erste Bank szakértőjétől megkérdeztük azt is, hogy vajon Olaf Scholz német kancellár kanadai tárgyalásai jelenthetnek-e valamiféle előrelépést az európai gázellátása szempontjából? Pletser Tamás szerint nem a felkínált gáz mennyisége jelent gondot, hanem az, hogy Európa egyelőre nem tud megfelelő mennyiségű LNG-t fogadni. Ezért a szakértő úgy látja, hogy az orosz gáztól való teljes elszakadáshoz még évekre van szükség. „Mindenesetre az jó hír, hogy a németek, már az idén télen üzembe helyezhetnek több, úszó terminált, amelyeken keresztül fogadni tudják a cseppfolyósított földgázt, ami akár Kanadából is érkezhet.”

Pletser Tamás emlékeztetett rá, hogy a már meglévő LNG fogadókapacitás mellett is Európának, legalább évente 100 milliárd köbméternyi orosz földgázra van szüksége. Mint mondta ennyi kell nagyjából még jövőre is, viszont 2024-től már akár a felére is csökkenhet az oroszoktól származó gáz mennyisége. A banki szakértő elemzései azt mutatják, hogy Európa 2027-től gyakorlatilag teljesen függetlenedhet az orosz szállításoktól. „Ehhez persze az kell, hogy a különbözet jelentős része cseppfolyósítva jusson el Európába. Most évente 120 milliárd köbméternyi LNG érkezik a kontinensre. Ezt a mennyiséget kellene a következő négy-öt év alatt, megduplázni. Ezzel teljesen ki lehetne váltani az orosz földgázt” – közölte a szakértő. De ez nem kis feladat, óriási infrastrukturális beruházást igényel és rengeteg szállítóhajó kell hozzá. Ezzel párhuzamosan pedig a gázáramlás irányát is meg kellene fordítani, vagyis hogy ne keletről–nyugatra áramoljon, hanem ellenkezőleg, az LNG kikötőkből Európa belseje felé. 

„Azt gondolom, hogy 2025-'26-tól lesz elegendő cseppfolyósított gáz a piacokon, a kérdés inkább az, hogy ennek fogadásához mennyire gyorsan tudjuk az infrastruktúrát felépíteni” – hangoztatta az InfoRádióban Pletser Tamás, az Erste Bank olaj-, és gázpiaci elemzője.

A cikk első alkalommal az infostart.hu oldalán jelent meg 2022.08.23-án.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: GettyImages

Erste NetBroker
Állampapírok
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
Részletek
Erste Netbroker Állampapírok a biztonságos befektetések kedvelőinek. Részletek
PODCAST

A kőolaj árrobbanása méri majd, hogy mennyire fáj a gazdaságnak az izraeli-iráni válság

Úgy tűnik, hogy az árupiaci szereplők nem tartanak egy széleskörű háború kirobbanásától Izrael és Irán között. Az viszont határozottan érződik,...

Úgy jó, ha nagy?
AGRÁR SAROK

Úgy jó, ha nagy?

A magyar tejtermelés nem számít még az EU-ban sem nagynak, de a tejtermelő farmok átlagos mérete terén előkelő helyen állunk. A világban azonban...

2024. április 15.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben