Erste kommentár Powell az újraválasztását követően bevallotta, hogy lehet, hogy egy picit későn kezdték el emelni a kamatokat. Mi is így gondoljuk. Ugyanakkor itthon Virág Barnabás beszélt arról, hogy abból a...
Powell az újraválasztását követően bevallotta, hogy lehet, hogy egy picit későn kezdték el emelni a kamatokat. Mi is így gondoljuk. Ugyanakkor itthon Virág Barnabás beszélt arról, hogy abból a hét esetből, amikor az USA-ban 5 százalék fölé emelkedett az infláció, ötször „hard landing”, kemény földet érés, azaz recesszió jött. Persze a többségi vélemény továbbra is az, hogy „soft landing”, puha földet érés jön, vagyis elkerüljük a recessziót. Egyelőre a gazdasági növekedés lassulását látjuk, miközben csak nyomokban lehet fordulós jeleket az inflációban látni. Ha netán tényleg itt van az inflációs fordulat előttünk, akkor az azt is jelenti, hogy már a kamatemelési ciklus elején bekövetkezik a fordulat, ami erősíti a hitünket a puha földet érésben. Egyébként volt még egy fontos tényező. A képviselők magasztalták Powell-t, hogy elnöksége alatt tovább erősödött a bankrendszer, és most jó állapotban van. Ez megint csak okot adhat a reménykedésre a nehéz helyzetből való kilábalás tekintetében.
Még valami. Virág Barnabás azt is elmondta a kamatstop kapcsán, csak azoknak kellene meghosszabbítani ezt a lehetőséget, akik bajban vannak. Ez egy ésszerű javaslatnak tűnik a fűnyíró elvvel szemben, és pozitív fejleménynek tekinthető.
Mindenesetre a piacok megint fordulással próbálkoznak. A DAX emelkedik ma délelőtt, és át is törte a 13.860-nál levő technikai szintet, ami tartósabb emelkedésre utaló jel lehet. A BUX is emelkedik jó pár napos öntés után.
A DAX 0,6%-ot, az Euro Stoxx50 1%-ot, a FTSE100 pedig 1,6%-ot csökkent tegnap. Főként a közmű és az energiacégek teljesítették gyengén, emelkedni egyedül a kommunikációs szolgáltatók tudtak.
A tengerentúlon az oldalazás volt az elsődleges irány. A Dow 0,3%-ot, az S&P 0,1%-ot csökkent, a Nasdaq viszont 0,1%-ot emelkedett. Az IT szektor 1,1%-ot, a közműcégek 1,2%-ot csökkentek, miközben az egészségügy 0,9%-ot, a nem alapvető fogyasztási cikkek gyártói pedig átlagosan 0,8%-ot emelkedtek.
Ázsiában kimondottan jó volt a hangulat, a Nikkei 2,6%-ot, a Hang Seng 1,7%-ot, a CSI300 pedig 0,2%-ot emelkedett.
Az osztalék pontos összege 430,40728798 forint részvényenként. A részvény 2022. május 19-én forog utoljára osztalékszelvénnyel. A kifizetés 2022. május 30-án kezdődik.
A megállapodás értelmében a Searchlight Pharma veszi át az Evra transzdermális fogamzásgátló tapasz teljes kanadai forgalmazását, beleértve a törzskönyvi, értékesítési és promóciós tevékenységeket. Az Evra-t az Egyesült Államokon kívüli piacokra vonatkozóan 2020 decemberében szerezte meg a Richter a Johnson & Johnson leányvállalatától, a Janssen Pharmaceutica-tól. Az kanadai hatóságok által 2022-ben jóváhagyott Evra az egyetlen transzdermális fogamzásgátló a kanadai piacon. A tapasz 2021-ben 12 millió kanadai dollár árbevételt generált.
A Bloomberg értesülései szerint egy orosz pénzügyi szereplő érdeklődik az UniCredit oroszországi leányvállalata iránt. A tárgyalások egyelőre nagyon kezdeti fázisban vannak, így nem biztos, hogy lesz belőle tranzakció is. Minden bizonnyal rendkívül fontos szempont lesz az árazás.
Trónfosztás történt a világ legértékesebb vállalatainál, ugyanis az elmúlt időszak eladási hullámának hatására az Apple elveszítette vezető pozícióját, és helyette a Saudi Aramco olajvállalat lépett az első helyre. A változás jól demonstrálja a világgazdaságban zajló folyamatokat.
Úgy tűnik, okozhatnak még meglepetést a korábbi években nagyot menetelő vállalatok. Tegnap a GameStop 10%-os, az AMC 8%-os emelkedéssel zárt, de a nap során több mint 20%-os pluszban is jártak, mindezt úgy, hogy a tőzsdéken alapvetően negatív hangulat uralkodott.
A Twitter elbocsátotta két felsővezetőjét is, és korlátozzák az új munkaerő felvételét, valamint egyéb költségcsökkentő lépéseket is bevezettek a felvásárlás előtt. Közben a tőzsdefelügyelet vizsgálja Elon Musk tulajdonszerzését, mivel a Tesla-vezér nem jelentette be időben, hogy 5%-os részesedést szerzett. Így akár közel 150 millió dollárt is megtakaríthatott a későbbi részvényvásárlásai során, hiszen ha korábban kijön a hír, akkor valószínűleg megugrott volna a Twitter árfolyama.
Tegnap tovább gyengült a magyar deviza, ma reggel már 383 körül kereskednek vele. Az MNB nem változtatott az egyhetes betéti ráta kamatán, emellett Virág Barnabás megszólalása sem segített a forintnak. Az alelnök azt vetítette előre, hogy az eddigi agresszív lépések helyett most már fokozatos, vélhetően alacsonyabb ütemű kamatemelések jöhetnek. Az üzenet az, hogy folytatódik a szigorítás a nyáron is, de a lefelé történő sebességváltás a keddi inflációs meglepetés után kimondottan rosszul sült el. Emellett a húszéves csúcsához közelítő dollárról is érdemes megemlékezni, 368 forintba kerül az amerikai deviza egy egysége, amire korábban sohasem volt példa.
A dollár tegnap áttörte a gátat, több mint 1%-ot erősödve egészen 1,04 alá került az EURUSD kurzusa, ami közel 20 éves csúcs. Ma reggel 1,04 körül mozog a jegyzés. A dollár futása egyre közelebb hozhatja az európai kamatemelési ciklus kezdetét.
A WTI 105,6, a Brent 108,8, az Ural pedig 79,7 dollár volt ma reggel a júliusi határidőre és az azonnali leszállításra. Az árfolyam főleg arra a spekulációra erősödött, hogy az EU dönthet az orosz olaj elleni embargóról, de a befektetők figyelik a kínai híreket is. Az EU egyelőre nem tudott dűlőre jutni a kérdésben, főleg a vonakodó magyar álláspont miatt. Orbán Viktor azt javasolta, hogy a május végi EU miniszteri tanácskozáson döntsenek a kérdésről. Kínában a hatóságok tagadták azokat a híreket, hogy Pekinget is lezárnák, miután Sanghajban további szigorításról döntöttek. Az ázsiai országban jelenleg 400 millió embert érint a lezárás vagy valamiféle korlátozás. Az olajpiacot emelik a termékpiacokról jövő hírek is, főleg a dízel kínálat nagyon szűk. Az amerikai finomítói marzsok soha nem látott magasságba emelkedtek, főleg az erős desztillátum kereslet miatt.
1.822 dollárig esett ma reggelre az arany, miután a dollár tovább erősödött a piacon. Az amerikai termelői árak nagyot ugrottak áprilisban, ami tovább erősítette a várakozást, hogy a Fed jelentősen emeli kamatait, hogy fékezze az inflációt. A dollár is tovább erősödött, az euróval szemben 1,04-es szint alá esett. A kínai zéró covid stratégia sem tesz jót az aranynak, mivel a lezárások miatt nem tudnak a kínaiak fizikai aranyat vásárolni. A hatóságok tagadják, hogy lezárnák Pekinget, de a lakosság már rohamtempóban veszi az élelmiszert.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.