Erste kommentár Két nap vérengzés után fordulatot láthattunk az amerikai piacokon, amit követett Ázsia és remélhetőleg követ ma Európa is. Az emelkedést a technológiai szektor vezette, amit a Twitter...
Két nap vérengzés után fordulatot láthattunk az amerikai piacokon, amit követett Ázsia és remélhetőleg követ ma Európa is. Az emelkedést a technológiai szektor vezette, amit a Twitter felvásárlás tüzelt. Ugyanis miután Musk biztosította a felvásárláshoz szükséges készpénzt, a cég igazgatósága is rábólintott a tranzakcióra, s így most már barátságos felvásárlásnak tekinthető a tech guru akciója. A valóság meg az, hogy már tegnap elég jelentős hozamcsökkenést láthattunk szinte minden futamidőn az amerikai hozamokban az elmúlt időszak nagy emelkedését követően, s ez nem csak a tengerentúlra igaz, hanem Európára is. Ez mutatja, hogy a korábbi kamatemelési félelmek kicsit csökkentek, talán tényleg hatott a jegybankárok nyugtatgatása, s azt gondoljuk, hogy ennek köszönhető a fordulat. Még valami. Tegnap pl. a DAX technikai szintre esett, ahonnan többször próbált feltápászkodni, azaz a technikai kép is közrejátszhat a hangulat javulásában.
A DAX és a BUX is moderált emelkedéssel kezdte a napot, ennek ellenére – a fent írtak alapján – emelkedésre, s valószínűleg vagy remélhetőleg nagyobb mértékűre számíthatunk, mint amit reggel látunk.
Európában tegnap a medve dühöngött. A FTSE100 1,9%-ot, a CAC40 2,0%-ot, az Euro Stoxx 50 2,2%-ot esett. Egyedül a defenzívnek számító közműszektor és az alapvető fogyasztási cikkek szektora tudott némi emelkedést felmutatni. A legnagyobb csökkenést a pénzügy és az energetikai szektor szenvedte el a növekedési aggályok miatt.
Amerikában is gyenge volt a kezdet, de estére pozitívba fordultak az indexek. Az S&P 0,6%-ot, a Dow 0,7%-ot, a Nasdaq 1,3%-ot emelkedett. Az emelkedést a kommunikációs szolgáltatók és az IT szektor vezette, miközben az energiaszektor jelentőset esett.
A kínai jegybank támogatásáról biztosította a gazdaságot, ami pozitívan hatott a részvénypiacokra. A CSI300 0,4%-ot, a Nikkei 0,5%-ot, a Hang Seng pedig 1,1%-ot emelkedett.
A Magyar Telekom közzétette az osztalékfizetés menetrendjét. A részvény 2022. április 27-én forog utoljára osztalékszelvénnyel. Az osztalék kifizetésének kezdő napja 2022. május 10. A cég 15,05 forint osztalékot fizet részvényenként.
A Twitter elfogadta Elon Musk körülbelül 44 milliárd dolláros, részvényenként 54,2 dolláros ajánlatát, amiben még a Tesla vezér sem bízott feltétlenül. A hír valamelyest meglepő azok után, hogy a közösségi média cég igazgatósága először határozottan visszautasította (szóban is, majd méregtabletta stratégiával) az ötletet. A Twitter bejelentette, hogy miután végbemegy a felvásárlás, a cégből magánvállalat lesz. A részvényárfolyam tegnap közel 6 százalékot emelkedett és megközelítette a felvásárlási árat. Az üzlet, amit várhatóan egy öt befektetési bankból álló csoport fog finanszírozni a Morgan Stanley vezetésével, történelmi mértékű jutalékkal járhat, ugyanis Musk-nak körülbelül 25,5 milliárd dollárnyi forrásra még szüksége van, ennek díja több százmillióra rúghat. Jack Dorsey, a Twitter társalapítója és korábbi vezérigazgatója támogatásáról biztosította Musk-ot, és elmondta, hogy a világ leggazdagabb embere az egyetlen, akiben bízik.
Előre megjelent a Bayer vezérigazgatójának a pénteki részvényesi közgyűlésére tervezett nyitóbeszéde. E szerint nagyon jól indult az év a Bayernél, főként az agrár üzletág hozott nagyon jó számokat. Ennél több konkrétum azonban nem derül ki a leírtakból. A társaság május 10-én publikálja negyedéves eredményét.
A legnagyobb spanyol bank, a Banco Santander 2,54 milliárd eurós adózott eredményt ért el az első negyedévben, felülmúlva a 2,26 milliárd eurós piaci várakozást. A kint lévő hitelállomány nagysága először lépte át az 1.000 milliárd eurós értéket. A rekord hitelállományon túl a kamatmarzsok növekedése is támogatta a bankot, főleg az Egyesült Királyságban, Lengyelországban és az USA-ban. Az emelkedő kamatkörnyezet kapcsán optimistán tekintenek nemcsak az idei évre, de 2023-ra és 2024-re is. Az eredményt szintén pozitívan befolyásolta, hogy a céltartalékképzés a várt 2,3 milliárd euró helyett 2,1 milliárd euró lett csak. A bank CET1 tőkemegfelelése 12,12%, ugyanannyi, mint a negyedik negyedév végén volt.
Ma reggel 373 közelében volt a forint az euróval szemben. Tegnap egészen 375-ig gyengült a forint, majd onnan sikerült visszakapaszkodni. Ma a piacok elsősorban a Monetáris Tanács döntésére figyelnek, az elemzők szerint a jegybank újabb 100 bázisponttal emelheti az alapkamatot, majd csütörtökön ennél kisebb mértékben, várhatóan 30 bázisponttal kerülhet feljebb az egyhetes betét irányadó kamata.
A nemzetközi devizapiacon a dollár továbbra is rendkívül erős szinteket ostromol, ma reggel kétéves csúcsát is megdöntötte. Az EKB hektikus kommunikációjával szemben a Fed egyértelmű világképe egyelőre kiszámíthatóbb a befektetők számára.
A WTI 98,5, a Brent 103,1, az Ural pedig 68 dollár volt a júniusi, illetve az azonnali leszállításra. A tegnapi jelentős esés után ma némileg konszolidálódott a piac. A kínai hírek vannak még mindig a középpontban. Sanghaj után Peking összes lakosát is letesztelik koronavírusra. Egyelőre Sanghaj fertőzésszámai sem kedvezőek, annak ellenére, hogy tovább fokozták a hatóságok a lezárásokat. Az oroszoknak gondjuk van a kőolaj értékesítésével. A Rosneft európai szállítmányai nem keltek el, míg a Távol-Keleten a Sovcomflot hajói nem tudnak beállni nem orosz kikötőkbe, ezért a Sokol típusú, szahalini olaj értékesítése is lelassult. A hírek azt mutatják, hogy tovább süllyedhet az orosz kőolaj nemzetközi értékesítése.
Az arany esése tovább folytadódott és ma reggel a lélektani 1.900 dolláron folyt a kereskedés. Az arany kurzusát segítette, hogy a kínai jegybank ígéretet tett a gazdaság megsegítésére, különösen azon ágazatok esetében, akiket sújt a covid járvány. Az arany mellett az összes nyersanyag jegyzése szakadt tegnap, mivel a piacok árazzák, hogy Kína jelentősen lassulhat a zéró covid stratégia nyomán. A Fed agresszív kamatemelő politikája miatt a piac bizonytalan az arany kilátásait illetően, viszont a geopolitikai félelem emeli a nemesfém kurzusát.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.