Erste kommentár Tegnap a Fed megkezdte a „tapering”-et, azaz elkezdte a mennyiségi lazítás fokozatos csökkentését, ami a jelenlegi helyzetben havi 15 milliárd dollárt jelent. Így az elmúlt hónapban még 120...
Tegnap a Fed megkezdte a „tapering”-et, azaz elkezdte a mennyiségi lazítás fokozatos csökkentését, ami a jelenlegi helyzetben havi 15 milliárd dollárt jelent. Így az elmúlt hónapban még 120 milliárd dollárra rúgó mennyiségi lazítás novembertben már 105 milliárd dollárra csökken. Ugyan a lépésköz változhat az elkövetkező hónapokban, de az alap forgatókönyv szerint havonta 15 milliárd dollárral csökken a lazítás mértéke, s így 2022 közepére megszűnik. Ebben elég nagy a konszenzus a piacon. Ugyanakkor a piaci szereplők a második félévre már kamatemelést várnak, ahogy az Eurózónában is. Így Powell és Lagarde egymással versenyezve próbálják meggyőzni a piacot arról, hogy nem feltétlenül jön kamatemelés. Az EUR/USD árfolyamát elnézve ebben eddig Lagarde volt a jobb, mert a dollár jelentősen erősödött ma reggelre. Ugyanakkor azért mégis csak megnyugtató volt Powell beszéde, s a részvénypiacok új csúcsra emelkedtek. Sőt, a DAX index is új csúcson járt a mai, nap eleji kereskedésben. Különben a Fed sikerét abban látják a piaci befektetők, hogy a történelem legjobban előkészített „tapering”-je kezdődött meg. Már csak az nem tudta, hogy mi fog történni, aki becsukta a szemét és befogta a fülét. Ez jelentősen különbözik a 2013-as „tapering” megkezdéstől, amikor komoly volatilitást okozott a lépés a piacokon. Ez persze a Fed szavahihetőségét is növeli, ami tegnap este is kifizetődő volt, amikor a kamatemelésekkel kapcsolatban az elnök azt mondta, hogy „türelmesek” lesznek ezzel kapcsolatban. Elhitték neki! A régióban különben leginkább a magyar jegybank követ hasonlóan komoly hitelességre építő politikát, azzal, hogy lehet sejteni, hogy jövő tavaszig vagy az év közepéig emelkedhetnek a kamatok, havi 15 bázisponttal. Persze ez nincs kőbe vésve, de jelenleg ez tűnik valószínűnek. Ezzel szemben a lengyel vagy a cseh jegybank inkább a meglepetés erejében hisz. Ez történt tegnap is. Miközben a piac 50 bázispontos emelést várt a lengyelektől, addig a jegybank 75 bázispontos ugrást hajtott végre, ami zloty és régiós deviza (korona, forint) erősödést hozott magával az euróval szemben.
A DAX ma reggel új csúcsra szaladt, majd lehiggadt. Kérdés, hogy új csúcson fog-e zárni. Ha ez bekövetkezne, akkor valószínűleg további emelkedés jönne. A BUX is emelkedéssel kezdte a napot, a holnap jelentő OTP és MOL viszi a prímet!
Ázsiában a Fed döntést követően emelkednek a legfontosabb indexek. Japánban a Nikkei 225 0,9%-kal kereskedik feljebb, míg a Kínában a Hang Seng 0,3%-os, a Shanghai Composite pedig 0,8%-os pluszban van.
Szinte az összes európai piac emelkedést produkált tegnap, a hangulat pozitív volt. Az Euro Stoxx 50 és a francia CAC 40 egyaránt 0,3%-kal emelkedett, míg a német DAX változatlan volt. Az angol FTSE 100 0,4%-ot csökkent.
Amerikában a bikák győzedelmeskedtek tegnap, hiszen a Dow Jones 0,3%-kal zárt magasabban, míg az S&P 500 0,7%-kal, a Nasdaq pedig 1%-kal értékelődött fel. A határidős indexek kisebb emelkedést mutatnak.
A MOL és az OTP is holnap hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves jelentését.
A Qualcomm tegnap piaczárást követően tette közzé a negyedik negyedéves eredményét, ami jobb lett, mint az elemzők várták. A 9,32 milliárdos bevétel felülmúlta a 8,86 milliárd dolláros várakozást, és a 2,55 dolláros EPS is jobb lett, mint a várt 2,26 dollár. A chipgyártó cég kilátásai is optimisták, hiszen az első negyedévre a bevételvárakozásai felülmúlják az elemzők elképzeléseit. Zárást követően a cég árfolyama közel 8%-t emelkedett.
A Commerzbank a vártnak megfelelően 2 milliárd eurós bevételről számolt be. A 403 millió eurós adózott eredményével viszont sikerült pozitív meglepetést okoznia, mivel ez nem csak a 276 millió eurós konszenzust, de még a legoptimistább elemzői várakozást is felülmúlta. A felülteljesítésben fontos tényező volt, hogy a negyedéves céltartalékképzés csak 22 millió eurós költséget generált a várt 86 millióval szemben. A bank az év egészére is pozitív operatív eredményt és adózott eredményt vár. A korábbi 800 millió euró helyett már csak 700 millió alatti éves céltartalékképzéssel számolnak.
A WizzAir ma publikálta első féléves eredményét. A légitársaság 880 millió eurós árbevétele elmaradt a 897 millió eurós várakozástól. A 164 millió eurós EBITDA nagyjából megfelel a piaci várakozásoknak, míg a 121 millió eurós veszteség némileg rosszabb, mint amire az elemzői konszenzus alapján számítani lehetett. Jelenleg növekedési fázisban van a légitársaság annak érdekében, hogy jövő tavasztól újra teljes kapacitással repülhessenek. A következő negyedévre 200 millió eurós üzemi veszteséget várnak, ami érdemben gyengébb, mint a piaci várakozás.
Az Alteo üzembe helyzete a kazincbarcikai K+F akkupakkját, ami 5MW/5MWh kapacitással rendelkezik, s erőművek számára kifejlesztett akkumulátorok mellett gépjárművekben használt akkumulátorokat is tartalmaz. Így sikeres a kísérlet, ami a gépjárművek akkumulátorainak újrahasznosítására irányul. Az energiatárolót több mint 5 évig tervezi üzemeltetni az Alteo. A fejlesztéshez 227,84 millió forint vissza nem térintendő támogatást és 249,68 millió forint hitelt kapott a társaság EU-s pályázatból. A hír pozitív, de a piaci várakozás is ez volt. Így nem várunk árfolyamhatást a hír kapcsán.
A Fed tegnap a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy havi 15 milliárd dollárral csökkenti az eszközvásárlások összegét. Powell beszéde ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a kamatemelésnek még nincs itt az ideje, ami megnyugtatta a részvénypiacokat, egyúttal gyengítette a dollárt. Az EURUSD a 30 napos mozgóátlagig, 1,161-ig emelkedett tegnap, ma viszont ismét 1,158 környékén kereskednek a devizapárral.
A tegnapi meglepő 75 bázispontos lengyel kamatdöntésre nem csak a lengyel zlotyi, de a többi régiós deviza is erősödéssel reagált. Az EURHUF 358,9-re csökkent annak ellenére is, hogy a tegnap reggeli adatok alapján a külkereskedelmi hiány 17 éves csúcsra, 751 millió euróra ugrott a 19%-kal növekvő import hatására.
A WTI 80,8, a Brent 82,4 dollárig gyengült a soron következő decemberi határidőre. Az esés mögött részben a növekvő amerikai nyersolaj készletadat áll. Az EIA adatai szerint 3,29 millió hordóval nőtt az USA nyersolaj tartaléka a múlt héten, míg a cushingi tárolókban lévő kőolaj mennyisége tovább csökkent 26,4 millió hordóra. A csökkenő cushingi olajkészlet növelte a határidős árak közti időbeli különbséget, vagyis a piaci szerkezet még inkább a backwardation irányba mozdult el. A mai nap fő kérdése, hogy a késő délután kezdődő virtuális OPEC ülésnek mi lesz az eredménye. Joe Biden amerikai elnök ugyanis szóbeli nyomással szeretné rávenni az OPEC-et, hogy ne csak havi 400 ezer hordó/nappal növeljék a kínálatot, hanem ennél nagyobb mértékben. Ellenkező esetben az USA, más fejlett piaci tagállamokkal együtt, megnyithatja stratégiai tartalékát, hogy enyhítsen az olajpiaci nyomáson. Több OPEC tagállam nyíltan ellenzi a kínálat nagyobb mértékű növelését, részben azért, mert tartanak a 2022-es év gazdasági alakulásától és olajkeresletétől, részben mert több tagállam (Nigéria, Angola vagy éppen Kuvait) valószínűleg már most teljes kapacitással termel. Az amerikai nyomás miatt azonban lehet, hogy Szaúd-Arábia engedményt tesz Joe Bidennek, mivel a nyílt konfliktus sem az érdeke az olajtermelők szövetségének. A hírek szerint Oroszország, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok rendelkezik még elegendő szabad kapacitással.
Az arany 1.773 dollár volt ma reggel, vagyis csak kismértékű az elmozdulás a tegnapi naphoz képest. A Fed havi 15 milliárd dollárral csökkent novembertől a kötvényvásárlás jelenlegi, havi 120 milliárd dolláros mértékét, vagyis a jövő év közepéig teljesen meg szeretné szüntetni a programot. Az aranybefektetők pozitívan értékelték, hogy a Fed homályosan beszélt a kamatemelés kezdetéről, ami azt jelenti, hogy ez időben később következhet be. A befektetők többsége továbbra is pesszimista a fogyasztói infláció alakulásával kapcsolatban, ami segítheti az arany megítélését. A nemesfém a múltban kiváló eszköz volt az infláció hatásainak kivédésére.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.