Erste kommentár Romlik a helyzet Japánban, s egyre jobban aggódnak az olimpia miatt. Japánban egyébként már a negyedik hullám van kialakulóban, bár az is igaz, hogy ezek kis hullámok voltak. Abszolút méretében is...
Romlik a helyzet Japánban, s egyre jobban aggódnak az olimpia miatt. Japánban egyébként már a negyedik hullám van kialakulóban, bár az is igaz, hogy ezek kis hullámok voltak. Abszolút méretében is kisebbek, mint a magyar harmadik hullám, pedig ott nem 10, hanem 125 millióan élnek. Ugyanakkor aggasztó, hogy a napi új esetek (4.000) fele Oszakából és Tokióból származik. Ugyanis alapvetően Tokióban lenne az olimpia. A probléma az, hogy az átoltottság nagyon alacsony, eddig lakosságarányosan mindössze 1,62 százalék oltóanyagot adtak be (egyszeri dózis), míg ez pl. Magyarországon 48,84 százaléknál jár. Persze jó szervezéssel, mint ahogy Budapest már bebizonyította, buborék módszerrel valószínűleg meg lehetne rendezni az olimpiát. Egyébként az egy hónapon belül induló vizes EB-t is hasonló módon fogják megtartani. 4.500 résztvevő fog egy „buborékba” költözni, s 52 országból 49 részt vesz a Budapesten rendezendő Európa Bajnokságon. Nyilván egy ilyen esemény elsősorban az évekig készülő sportolók számára fontos, persze a sport szerető közönség, a közvetítést elnyerő TV társaságok és a sportszergyártó cégek (pl. Adidas, Nike, stb.) mellett. Ugyanis még egy buborék olimpia esetében is érvényesül a marketing, hiszen a nézők többsége mindig is a TV előtt ült és nem a stadionokban.
Ma még annak ellenére is emelkedéssel kezdett a DAX, hogy tegnap már kialakult az eladási jelzés az indexen. Ugyanakkor tegnap a 20 napos mozgóátlaghoz is közelebb került. Így kíváncsian várjuk a fejleményeket, ami a mai optimizmus ellenére inkább egy csökkenő hullám formájában kellene, hogy testet öltsön. A BUX a tegnapi emelkedést követően ma is enyhe emelkedést mutat, az után, hogy az elmúlt három hétben mintegy 10 százalékos lemaradást hozott össze a régiós társakhoz képest.
Gyenge napot zárt az amerikai részvénypiac. Az S&P 500 index 0,7%-os mínuszban fejezte be a kereskedést, egyedül a defenzív szektorok emelkedtek.
A legnagyobb amerikai streaming szolgáltató 7,16 milliárd dolláros bevételt és 3,75 dolláros részvényenkénti eredményt ért el az év első negyedévében. A Netflix számai felülmúlták az elemzők által várt 7,14 milliárdos forgalmat és 2,98 dolláros egy részvényre jutó profitot. Ugyanakkor a fizető felhasználók száma 3,98 millióval emelkedett a negyedév során, ami messze elmarad az elemzők által becsült 6,29 milliótól. Sőt mi több, a 4,4 milliós konszenzussal szemben a menedzsment csak 1,0 milliós növekedésre számít a felhasználók számában a második negyedévben. A várt 7,30 milliárd dolláros bevétel szintén alulmúlja az elemzők 7,38 milliárdos becslését. Végezetül a teljes év során 20% körüli működési marzsot vár a vezetőség, a konszenzus pedig 20,3%-ra számít. A felhasználóbázis növekedésének lassulása nem kifejezetten meglepő, hiszen a korlátozások feloldásával az emberek egy év után először tartósan elhagyják otthonaikat. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a free cash flow a tavalyi 162 millió dollárról 696 millióra ugrott. A vezetőség elmondása szerint a társaság eljutott arra a pontra, hogy már nincs szükség külső finanszírozás bevonására a napi működés fenntartásához. Ennek megfelelően egy 5 milliárd dolláros részvényvisszavásárlási programot is bejelentettek, ez azonban aligha tudta ellensúlyozni a piac csalódását, így a részvények 10%-ot estek a jelentést követően.
Meglehetősen gyenge hangulatban folytatódik a hét Ázsiában. A CSI 300 index ugyan 0,3%-ot emelkedik, de a Nikkei 225 2,1%, a Hang Seng pedig 1,7%-os esést mutat a nap végéhez közeledve. A Nikkei Stock Average már második napja esik 2%-ot.
A Topix index 1,2%-ot esett a keddi kereskedés reggeli szakaszában, a Bank of Japan azonban mégsem vásárolt. 2016 óta nem volt erre példa, hogy a jegybank ne vásároljon részvényeket, ha a piac több mint 1%-ot esik a reggeli szakasz során. Márciusi ülésén a BoJ eltörölte évi 6 ezermilliárd jenes ETF vásárlási célját, aminek hatása már most látszik.
Japán két legnépesebb városának, Tokiónak és Oszakának a kormányzója is a szükségállapot újbóli bevezetésére kéri a japán kormányt. A két városban 700 és 1.100 fölé emelkedett a napi új betegek száma, országosan pedig naponta több mint 4 ezer új beteget regisztrálnak a hatóságok. A tervek szerint három hónap múlva indulna az olimpia Tokióban.
A főbb amerikai határidős indexek mínuszban, az európaiak pedig pluszban voltak ma reggel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.