Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

Erste Ötletgyár Chart

Kategóriák szerintTémák szerint
5645 találat cikkeink között
CHART

Fontos szintet tört át a MOL

A múlt heti kitörést követően szépen stabilizálódik a Magyar Telekom árfolyama 408-419 forint között. Tegnap egy leszúrást is láthattunk 405 forintig, amelyet a délelőtti órákban már emelkedés követett és 416 forintig...

CHART

Meddig erősödhet a forint?

A múlt hét keddi kamatdöntés óta nem voltak nagy mozgások a devizapárban. A szerdai 14 havi forintcsúcsot követően némi korrekciót láthattunk, de a mai kereskedés ismét a forint erősödéséről szól. A grafikonon jól...

CHART

Fordulós jelzés a Richterben

Korrekcióval kezdődött a március a hazai börzén, a 401 forintos ellenállásról lepattant a kurzus és 381 forintig esett. A héten azonban nagy rally indult a papírban, miután Varga Mihály elmondta, hogy felülvizsgálnák a...

CHART

290 forintot veheti célba a forint

Fontos események zajlottak tegnap a forint piacán. A kamatdöntő ülésen a vártnál kisebb mértékű, 15 bázispontos vágást jelentettek be, de a nagyobb meglepetést az hozta, hogy puhítottak az inflációs célon. Ez pedig olyan...

CHART

Egyre erőteljesebben gyengül a dollár

Az S&P hitelminősítő mozgatta pénteken a forint árfolyamát. A hitelminősítő a kilátások változtatása helyett meglepetésre lépett, és egy fokozattal, BB-ről BB+-ra emelte a magyar államadóságra vonatkozó minősítését. A...

CHART

Rakéta üzzemódba kapcsolt az OTP

Robbant az OTP árfolyama a JP Morgan céláremelésének köszönhetően. Az befektetési ház elemzői 4.680 forintról 6.950 forintra emelték a 12 hónapos célárat, ez pedig katalizátorként szolgált reggel az árfolyamnak. A napok...

CHART

Zajlik a korrekció a DAX-ban

Nagy hajrával kezdte a hetet a német DAX index, az árfolyam új történelmi csúcsra száguldott 12.222 pontig. Az egyhuzamban négy kereskedési napon át tartó rallyt azonban korrekció követte, és már a második napja esik az...

CHART

Jól indult a hét a forintnak, de meddig tart az erősödés?

Volatilis volt múlt héten a devizapár mozgása. Először forintgyengülést láthattunk, az árfolyam 309 forintig szúrt fel, majd egy éles fordulat kíséretében a következő nap 303-ig erősödött vissza a hazai fizetőeszköz. A...

CHART

Csak az OTP-re figyelnek a befektetők

A blue-chipek közül a bankpapír kiemelkedő teljesítményt tud felmutatni. Az árfolyam négy kereskedési napot emelkedett egyhuzamban, így a kurzus több mint 10%-kal került feljebb a tavaly júniusi szintekre. A mai...

CHART

Megállíthatatlanul erősödik a dollár

A Bank of America Merrill Lynch deviza stratégája szerint az elmúlt negyven év második leggyorsabb dollárerősödése zajlott le az elmúlt fél évben. Jelenleg 12 éves csúcson van már a dollár az euróval szemben, ennek...

CHART

Eljött a korrekció ideje?

Nagyot estek pénteken a tengerentúli börzék, az S&P500 index február közepén látott szintre és egyben a 2.068 pontos támaszig korrigált vissza. A pénteki lejtmenet akár tartósabb korrekciót is elindíthat a piacon, a 2.000...

CHART

Tíz hónapja nem látott szintről fordult le a Magyar Telekom

Múlt héten sikerült a 384 forintos ellenállást áttörnie az árfolyamnak, és egy nagyobb lendülettel 400 forint fölé kapaszkodott a papír. Ezen a szinten 2013 májusában járt utoljára, és 401 forintnál található egy...

CHART

Korrigálnak az indexek

A tengerentúli index múlt héten új történelmi csúcsra kapaszkodott, majd megállt az emelkedés és oldalazás indult. Jelenleg a 2.092 pontos támaszt közelíti az árfolyam, ahol a 20 napos mozgóátlag is húzódik. A támasz...

CHART

USD/HUF: Ismét megcélozhatja a 280-as csúcsot

Négy kereskedési napja emelkedik egyhuzamban az arany, és a reggeli kereskedésben már az 1.225 dollárnál húzódó 20 napos mozgóátlagot tesztelte vissza az árfolyam. A hétvégén a kínai jegybank 25 bázisponttal csökkentette...

CHART

Kitört a Magyar Telekom

Kilőtt a Magyar Telekom kurzusa a tegnap publikált gyorsjelentésre. Az elmúlt hetek emelkedésének köszönhetően a 384-es ellenállásig (a legutóbbi lokális csúcspont) rallyzott a kurzus, amelynek áttörésével 390 forint...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben